375 milliárd kéne lakástámogatásra

IB, 2010-05-03 00:00:00

Elkészült a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) kiadásában az az otthonteremtési program, amit szakmai és társadalmi szervezetek javaslatai és észrevételei alapján foglaltak össze.

A programot az elmúlt héten megrendezett Construma, építőipari vásáron mutatták be. Az anyag készítői éves szinten a lakásállomány folyamatos megújítása érdekében évi 40-50 ezer lakás építését tartják indokoltnak (tavaly 32 ezer épült – a szerk.) A konkrét lépések között említik, hogy az uniós szabályok adta körben szükséges lenne az 5%-os áfa bevezetése a felújításokkal, építésekkel kapcsolatban a jelenlegi 25% helyett. Szintén indokoltnak látják, hogy az állami támogatásokat lakásvásárláshoz fokozottabban kössék előtakarékossághoz.

Azok számára, akik a lakástulajdon megszerzését, fenntartását nem tudják megengedni modern, családi életvitelre alkalmas bérlakásokat kell biztosítani, amelyeket a későbbiekben akár meg is vásárolhatnak.

A program készítői szerint az új lakástámogatási rendszert 2010. során kell kialakítani, a szakmával egyeztetni, elfogadni, és jövő januártól hatályba léptetni.

A gyors intézkedések között első lakásügyi intézkedésként a lakásügy és az építésügy egy minisztérium alá vonását, és a lakásügyet a kormányzati struktúrában megfelelő súllyal képviselő államtitkárság felállítását javasolja a program, amely a lakásügyi intézkedések további előkészítést és a szakmával való egyeztetését el tudja látni.

A költségvetési kiadások tervezésekor figyelembe kell venni, hogy a legális lakásépítés összköltségének 47%-a jelentkezik költségvetési bevételként. A javaslat szerint a lakásügynek ágazatként értelmezve évente hozzávetőleg 375 milliárd forint költségvetési forrásra van szüksége, ami nagyságrendileg a GDP 1,5%-a. Ez az arány igazodna az EU tagországok lakástámogatásaihoz.

A program bemutatása után Bencsik János, a Fidesz szakpolitikus elmondta, a Társaság a Lakásépítésért Egyesület által szerkesztett Otthonteremtési Program beépíthető a kormányprogramba. Tatabánya polgármestere külön kiemelte az előtakarékosság előtérbe helyezését a támogatásoknál, valamint egyetértett azzal a törekvéssel is, hogy évente 40 ezer új lakás felépítése legyen a lakáspolitika célja, melyből 20%-nak bérlakásnak kell lennie. A lakásállomány minőségének javítása érdekében Bencsik szerint 10-15 év alatt fel lehet újítani 3,2 millió lakást, mellyel akár 25-30%-kal is csökkenthető a lakóingatlanok földgáz igénye. Végül a Fidesz szakpolitikusa az építőipar érdekérvényesítő képességének fokozása érdekében egy egységes építési kamarát felállítása mellett érvelt.

Egy új lakáspolitika legfontosabb célkitűzései:

- Évente 40 ezer új lakás felépítése, melyből 20% bérlakás
- Előtakarékossághoz kötödő állami támogatás lakásvásárlásra
- 3,2 millió lakás energetikai korszerűsítése, felújítása 10-15 év alatt
- Egységes építőipari és ingatlanszakmai irányítás – Építési Kamara felállítása
 

Cikk megosztása

Friss cikkek

Amire egy ingatlanosnak szüksége van