8 pont: nem lesz tisztalap és a hitelt vissza kell fizetni

IB, 2010-10-02 00:00:00

Hétfőn kerül a parlament elé a lakáshiteleseket megsegítő javaslatcsomag - közölte Kósa Lajos pénteken, Rogán Antallal közösen tartott sajtótájékoztatóján. A politikusok többek közt beszámoltak arról is, hogy kikerült a nyolc pontból a "tiszta lappal indulás joga".

Kósa Lajos kifejtette, hogy három alapelvet tartottak szem előtt, amikor a devizahitelesek érdekképviseletével és a Bankszövetséggel tárgyaltak. Egyrészt, aki hitelt vesz fel, annak kell visszafizetnie. Szólt arról is, hogy semmiképp nem fordulhat elő, hogy a Magyar Állam, azaz az adófizetők fizessenek helyettük. Másrészt, nem fogadhattak el olyan javaslatot, ami veszélyeztetheti a hazai hitelezés és jelzálog rendszerét, hiszen a modern gazdaságok egyik fundamentuma a hitelrendszer. Harmadrészt, a hitelezés olyan gazdasági tranzakció, ami ugyan kockázatokat rejt, de a hitelfelvevőnek és a hitelnyújtónak közösen kell viselni e kockázatokat.

Nincs egyoldalú szerződésmódosítás

Rogán Antal, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője kiemelte, a törvényjavaslat egyértelműen kimondja az egyoldalú szerződésmódosítás tilalmát az ügyfél számára hátrányos esetekben, befagyasztja a pénzintézetek által eddig alkalmazott díjakat és költségeket, azok további emelése nem képzelhető el.

Nincs önkényes kamatemelés

Az önkényes kamatemelésről szóló javaslat kapcsán a törvényjavaslat rögzíti, hogy a kamat csak kormányrendeletben szabályozott esetekben emelhető. A középárfolyam alkalmazása szintén kötelező lesz a bankokra nézve.

Ingyenes hosszabbítás

A Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője elmondta, hogy a futamidő meghosszabbításának ingyenessé tétele egy további sarkalatos pontja a tervezetnek, ami tovább könnyíthet a devizában eladósodott lakáshitelesek helyzetén.

Ingyenes előtörlesztés

Az ügyfél kérésére lehetőség lesz a hitel ingyenes előtörlesztésére, erre a futamidő alatt mindenkinek legalább egyszer lehetősége lesz, de, hogy milyen időtávról van szó, arról a két félnek kell megegyeznie.

Minden lakáscélú hitelre vonatkozik

Az V. kerület polgármestere azt is elmondta, hogy javaslataik a lakáscélú hitel- és kölcsönszerződésekre, és nemcsak a deviza, hanem a futó forint hitelekre is vonatkoznak; illetve nemcsak a hatálybalépést követően folyósított állományra, de visszamenőleg az addig megkötött hitelszerződésekre is kiterjednek.

Nem lesz tisztalap

A csomag, a korábban bejelentett nyolc pontból egyet, - az úgynevezett "tisztalappal indulás jogát" - nem tartalmazza. Ennek két oka van; ehhez a pénzintézeti törvény átfogó módosítására lett volna szükség, ezt pedig képviselői önálló indítványban most nem tudták megoldani. Illetve nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeink megszegését is jelentheti.

A tisztalappal való indulás joga azt jelentette volna, hogy adott inatlan aktuális értékénél nem követelhet többet a bank, így a hitel bedőlésével és az ingatlan eladása után nem fordulhatott volna elő, hogy az adós még tartozzon a pénzintézetnek.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, párttársát kiegészítve hozzáfűzte, hogy a tárgyalásokon nem volt teljes egyetértés a kormánypárt képviselői és a Bankszövetség között, mégis a megbeszéléseken végeredményeként pontos, precíz és átlátható szabályozás alapjait fektették le.

Alacsonyabb közjegyzői díj

A közhitelesség és ellenjegyzés intézményét illetően a fideszes politikus kifejtette, hogy átalánydíjassá kell tenni e szolgáltatásokat, azaz a hitelszerződés megkötésekor fizetendő közjegyzői díj magában foglalja majd a konstrukció későbbi módosításának díját is. Megjegyezte, hogy a közjegyzői kamarával egyeztetnek majd még e kérdésről.

Hatálybalépés

Újságírói kérdésre Rogán Antal a törvényjavaslat hatálybalépéséről elmondta: kell átfutási időt hagyni ahhoz, hogy a bankok az üzleti szabályzataikat módosítani tudják. A csomag egyes elemei így a törvény elfogadását követőn 30 nap múlva lépnek hatályba, ide tartozik például az egyoldalú szerződésmódosítás tilalma; más elemek, közte a tartós fizetésképtelenség beálltát követő késedelmi kamat tilalma, pedig az elfogadást követő 45. napon lépnek majd életbe.

forrás: fidesz.hu
 

Kapcsolódó cikkek

Cikk megosztása

Friss cikkek

Amire egy ingatlanosnak szüksége van