Náray Erika hangját szinte az egész ország ismeri, hiszen ki ne emlékezne a kilencvenes évek nagysikerű sorozatának Scully ügynökére, vagy arra a még ma is látható számtalan sorozatra és rajzfilmre, melyekben az ő jellegzetes hangján szólal meg magyarul a főhősnő...
... De a színházkedvelő közönség a Budapesti Operettszínház több sikerdarabjából is ismerheti a Színház- és Filmművészeti egyetemet és jazz tanszakot végzett színésznő játékát. Erika, kislányával együtt jelenleg a belvárosban él, s ha ideje engedi, már repül is haza édesanyjához és testvéréhez, a Bükki Nemzeti Park szomszédságában található birtokra.
Mesélj egy kicsit a birtokról! Miért pont erre a környékre esett a választás?
Egerben születtem, s ugyan egy rövid ideig laktunk a megyeszékhelyen, illetve Füzesabonyban, de a gyerekkorom nagy részét Egercsehiben, ebben az Egertől huszonöt kilométerre, a Bükk lábánál található, hangulatos kis településen töltöttem. Ha kikapcsolódásra vágyom, most is ide térek vissza.
Ezek szerint, ha hazamész, a gyerekkori házat látod viszont?
Nem, ezt az ingatlant öt-hat évvel ezelőtt vásároltuk, azzal az elgondolással, hogy ha a lányommal együtt még én is hazautazom egy rövidebb vagy akár hosszabb időszakra, kényelmesen elférjünk mindannyian. Nézegettünk mi anno Egerben is hasonló paraméterű házakat, de azon prózai oknál fogva, hogy az egri ingatlanárak vetekszenek a budapesti családi házakéval, maradtunk a jól ismert helyen.
Abszolút költözhető állapotban vettétek meg az ingatlant, vagy esetleg nektek kellett bajlódni a felújításával?
Tulajdonképpen ez egy 1905-ben épült kúria hatalmas, közel 3500 négyzetméteres telken, de a kora ellenére a főbb szerkezeti elemei tökéletes állapotban maradtak. A birtok eredetileg az akkori gróf bányamérnökének épült, de még olyan precíz és minőségi kivitelezéssel, melyet sajnos a mai építőipar már nem tud felmutatni. Hihetetlen volt, hogy a százéves ház alapozása, fő- és válaszfalai majdhogynem repedés nélkül ellenálltak az idő vasfogának! De ami még inkább a század eleji mesteremberek szakértelmét dicséri, hogy a tetőszerkezethez és az eredeti, erdélyi vörösfenyő nyílászárókhoz, sőt, még a parkettához se kellett hozzányúlni. Biztos vagyok benne, hogy a ház s a hozzá tartozó többi egység, telken belüli elhelyezését is előzetes helyszínfelmérés után döntötte el az építészmérnök, hiszen ellentétben a falu többi lakójával, nálunk még a tavalyi jégeső sem tett kárt a telken, s a mellettünk lévő erdő is felfogja az időnként lezúduló esővíz nagy részét, míg a maradékot a szintén nagy gonddal kialakított eredeti vizesárok nyeli el.
Azért némi felújítás, modernizálás szükséges volt, hiszen előttünk tizenöt éven keresztül üresen állt az épület, illetve az előző rendszerben ott lakó tulajdonosok is végeztek egy-két praktikumában és esztétikusságában megkérdőjelezhető átalakítást, melyet mi most eltűntettünk.
Tényleg gyönyörű lehet, főleg a hatalmas kerttel. Hogy bírjátok a fűnyírást?
Ez a kert nem az a tipikus modern, gyeptéglával beültetett kert! Itt a ház körül rengeteg virág nyílik, hatalmas gyümölcs és diófák díszítik a teret, van egy nagy konyhakert is ahol minden megterem, meg egy különálló nyári konyha. Igaz, hogy csak pár méteres, de azért egy medence is található a kertben. Édesanyám az, aki gyakorlatilag megszállottja a kertnek, naponta több órát bíbelődik a növényekkel, az ő keze munkáját dicséri az a sok, látványnak is gyönyörű és ízletes zöldség meg gyümölcs, ami az én pesti hűtőszekrényemet és konyhámat is megtölti. Emellett még nyulakat és csirkéket is tenyészt.
Hallani a hangodon a kert, a természet iránti rajongást. Mennyire volt nehéz így felköltözni Pestre?
Nem volt nagy törés, szép fokozatosan szakadtam el a gyermekkori környezettől. Általános iskolába Egerbe jártam minden nap Csehiből, így az akkori kertet igazából csak hétvégenként és az iskolai szünetekben élvezhettem, aztán a középiskolai éveimet Szentesen töltöttem, ahol kollégiumban laktam, így a helyzet nem változott. Végül, amikor tizennyolc évesen felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, végérvényesen Budapestre kerültem. Ma már a színházi munkáim, a szinkronszerepeim, a zenekarok, melyekkel időnként fellépek, mind Budapesthez kötnek. Szeretek itt élni a város nyüzsgésében is, de azért jó az a tudat, hogy van hova mennem, ha egy kis feltöltődésre vagy csak éppen nyugalomra van szükségem.
Megtaláltad a belvárosban is a tökéletes lakást?
Sajnos még nem, de egyelőre ez a mostani is megteszi! Alapvetően nagyon szeretem csinosítgatni, díszítgetni az otthonomat, de ez a lakás még mindig ugyanúgy néz ki, mint ahogy azt a beköltözés előtti teljes, nagy felújításnál kialakítottuk.
Lehet, hogy egy budai kertes házban vagy az agglomerációban jobban éreznéd magad?
A jelenlegi életritmusommal biztos, hogy nem költöznék kertes házba, főleg nem az agglomerációba. A napközbeni próbák, az esti és hétvégi előadások mellett nemhogy a kert ápolásával nem tudnék foglalkozni, de még élvezni se tudnám. Ha új lakás vásárlására kerülne sor, nagy valószínűséggel praktikusan maradnék itt a Terézvárosban, közel a színházhoz, a munkahelyeimhez és nem utolsósorban a lányom iskolájához. Egy időben nézegettem más, kicsit világosabb és jobb elosztású ingatlanokat, aztán hirtelen beütött a válság és abbahagytam a keresést. Bevallom, akkor nagyon beleszerettem egy régi házra emeletráépítéssel épült, belső kétszintes, teraszos, napos lakásba. Esetleg még a Gellért-hegyre költöznék szívesen, de gondolom, ott horribilisek lehetnek az árak. Még a Kálvin tér feltúrása előtt, ideiglenesen laktunk a Gellérten is egy darabig – amíg a mostani lakás felújítási munkálatai zajlottak – és a gyönyörű panoráma, meg a friss levegő mellett még a belvárosba is viszonylag hamar bejutottunk, közlekedési dugók nélkül!
Végül, beszéljünk egy kicsit rólad is! Nyáron merrefelé láthat a közönség?
Júniusban, az Operettszínház színpadán a nemrég bemutatott Rebecca – A Manderley-ház asszonya musicalben, illetve a Neoton Família dalaiból készült Szép nyári napban szerepelek még. Aztán egy kis hazai egercsehi és egy néhány napos olaszországi pihenés után augusztusban leköltözöm Szegedre, ahol a Szegedi Szabadtéri Színház és a Budapesti Operettszínház koprodukciójában készülő Hair-ben játszom a 13-i, illetve a 20-i hétvégéken. Ha minden jól alakul talán még egy rövid horvátországi pihenésre is sor kerül, aztán szeptember elején ismét magamra ölthetem a Szép nyári napban alakítotott két szerepemet, Rózsikát vagy Panni osztályfőnököt.
Angyal A. Judit