Az új miniszterelnök a tervezett megszorítások közt a lakásépítési kedvezmény, közismert nevén a szocpol felfüggesztésének tervét is aláíratta az Országgyűlés többségével. Ön hogy értékeli ezt a lépést?

Ennek a dolognak két oldala van. Egyrészt az ország mostani helyzetében a kiadáscsökkentés elkerülhetetlen, másrészt kérdés, hogy a szocpol néven ismert vissza nem térintendő támogatás pontosan mire szolgál. Egy biztos: a szocpolnak és a szociális lakáspolitikának nem sok köze van egymáshoz, hiszen egyoldalú, tulajdonhoz kapcsolódó, jövedelmi helyzetet figyelmen kívül hagyó támogatásról van szó, amihez hasonlót egyébként nem találunk sem a térségünkben, sem Európában.

Ez azt jelenti, hogy Ön szerint nem tragédia a támogatás felfüggesztése?

Én megértem a lakásépítőket és forgalmazókat, hiszen joggal tartanak attól, hogy az új lakások iránti kereslet vissza fog esni, de ezzel együtt tény: szociálpolitikai szempontból szinte semmi jelentősége a lépésnek, hiszen a támogatás nem elég célzott ahhoz, hogy csak a rászorulókat szolgálja. A rászorulók esetében a bérlakásszektor vagy az „olcsó magántulajdonú lakások” felé kell nyitni, ahol esetenként a lakhatás és a szociális munka összekapcsolódik. Egy valódi, szociális alapon történő, a szociális bérlakás szektorra jobban építő lakástámogatásnak kellene felváltania a mostani rendszert.

Hol csúszott el a szocpol az eredeti szándéktól?

A szociálpolitikai támogatást 1971-ben vezették be kizárólag új lakótelepi lakások vásárlásához. Mondhatni, ez volt a panelépítések fűtőanyaga, majd halála is, amikor 1986-ban a támogatást kiterjesztették a nem panel lakásokra. A szocpol 1994 évi felemelése után intézményesült a szocpollal való visszaélés. Ekkor egy 3 gyermekes család mai értéken számolva 8,5 millió forintot, egy kétgyermekes család 4,6 millió forintot kapott a családiház felépítéséhez. Sokan úgy építettek, és ma is építenek piaci szempontból értéktelen ingatlanokat, hogy az építési költség nem éri el a támogatás összegét. A kiszolgáltatott családokat telepről telepre költöztetik anélkül, hogy életkörülményeik jelentősen javulnának.

Mégis fenntartották a rendszert.

A szocpolt mindig egyfajta kompenzációként használták a döntéshozók. 1989-ben a lakáshitelek kamatainak emelését, 1994-ben pedig az áfakedvezmény megszüntetését „ellensúlyozták” a szocpol összegének radikálisan emelésével, különösen a 3 gyermekes családok esetében. Ezek a családok a népesség mindössze 5 százalékát teszik ki, ezért úgy hihették a döntést meghozók, hogy a szocpol megemelése az ő esetükben nem nagy kockázat. De a visszaélésekhez éppen őket lehet könnyen megtalálni nagy számban, amire egy egész iparág szerveződött. Amikor 2003-ben előkerült a kamattámogatások szigorítása, újra nőtt a támogatás.

Úgy tűnik, mintha a szocpol története baklövések sorozata lett volna.

Ezt így nem jelenteném ki. Tény ugyanakkor, hogy ilyen típusú lakásvásárlási támogatás nincs Európa keleti részén. Tőlünk nyugatra is csak konkrét programok, rehabilitációs területek keretein belül adnak vissza nem térítendő tőketámogatást lakásvásárlásra. Lényegében arról van szó, hogy a szocpolra elköltött pénzt sokkal hatékonyabban kellene és lehetne felhasználni. A szociálisan valóban rászorulóknak elsősorban bérlakásokat kell biztosítani, de nem feltétlenül új lakások építésével. Erre a Városkutatás részletes programot dolgozott ki, amely a kormány asztalán van.

Mit jelenthet mindez a lakáspiac számára? Támogatás nélkül a szektor elvérezhet.

A szocpolt ma évente nagyjából 24 ezer család veszi igénybe, tehát a felfüggesztés valóban a kereslet csökkenését eredményezi, kérdés azonban, hogy ennek a keresletnek valóban szüksége van-e új lakásokra. Úgy tűnik, a használt lakáspiacon sokan találhatnak lakást a fészekrakó program keretében felvehető félszocpol segítségével (amit jelenleg kb. 10 ezer család vesz igénybe évente). Itt is vannak visszaélések, de ezek adminisztratív szigorításokkal kezelhetőek lennének. A visszaesés a szocpollal is elkerülhetetlen, a recesszió hatását nem lehet és nem is érdemes támogatásokkal mesterségesen fenntartani. A mostani felfüggesztés egyébként akár jól is jöhet a lakásépítőknek, hiszen ha az igénylők most megrohamozzák a bankokat, akkor a fejlesztők kipörgethetik lakáskészletüket, új építésekbe pedig egyébként is óvatosan kezdenének. Nem hiszem, hogy a gazdaság hoszabb távú stabilizációját belső lakáskereslet élénkítéssel szabad ösztönözni, hiszen a létrejött lakásvagyon multiplikatív hatása kérdéses.

Mit gondol a gázártámogatás megszüntetéséről?

Erre hasonló válasz adható, mint a szocpolnál. Meg kell takarítani, ugyanakkor a lakhatás biztonságát garantáló támogatásokat (normatív és önkormányzati lakásfenntartási támogatás,önkormányzati adósságkezelési, lakbér- és közmű díj támogatás, gázártámogatás) integrálni kell. Erre vonatkozóan szintén volt egy javaslatunk, ami lényegében az önkormányzati lakásfenntartási támogatás keretei között működtetné ezeket a rendszereket.

Nem sértene sok érdeket, ha egy nagyobb összeg így kerülne át az önkormányzatokhoz?

Jelenleg gázár-kompenzációban 1,5 – 2 millió háztartás kapja, lakásfenntartási támogatásban pedig körülbelül 250 ezren részesülnek, így a változás jelentős lenne, hiszen a mai rendszer átláthatatlan, sokba kerül és még a lakhatás biztonságát sem képes garantálni.
Érdekes, hogy a lakástámogatások közül a lakástakarék-pénztárakhoz nem nyúltak, legalábbis egyelőre úgy tűnik, pedig az előtakarékossághoz adott évi 18 milliárd forintba kerülő támogatás ugyanazokkal a kihívásokkal küzd, mint a szocpol. Az állami hozzájárulás nem célirányos és a valóban rászorulók nem tudják igénybe venni. Ha pedig csak a megtakarításra való ösztönzést nézzük, akkor arra biztosan létezik hatékonyabb megoldás.

Összefoglalva úgy is mondhatnánk, hogy a szocpol mostani felfüggesztése vagy a gázártámogatás kivezetése a rendszerből jó alkalmat adhat arra, hogy hátralépjenek és újragondolják a magyarországi lakástámogatást.

A mostani támogatási rendszer, ami persze csak nagy jó indulattal nevezhető rendszernek, valóban átgondolásra szorul. Ezzel együtt a hirtelen megszüntetés egy kellemetlen lépés, de ezt, a mostani helyzetben úgy néz ki, nem tudjuk megspórolni. Azt kell elérni, hogy az új lakhatási támogatás, amit a recesszió után lehetne teljes lendülettel bevezetni, sokkal hatékonyabb és ezáltal komplexebb legyen, mint a mostani, és a rászorultság elve érvényesüljön benne mindenek felett.

Ennek kidolgozására mikor lesz alkalom a válságkezelés közepette?

Egyik politikai oldalról sincs konkrét elképzelés, de még az irányok sem világosak. Ezzel együtt több anyag is elkészült ezekről, nemcsak a Városkutatás, de több más szervezet, lobby-csoport, szövetség vagy egyesület is készített ilyeneket. Valamelyik irányt fel kell vállalnia a politikának.