Ünnepélyes keretek között adta át Kőszegi Zoltán, Dabas város polgármestere, Fegyverenky Sándor, a Holcim Hungária Otthon Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Márta Irén, a Holcim kommunikációs igazgatója a modern kor minden igényének megfelelően felújított két bérlakást Dabason. Az elmúlt öt évben 35 önkormányzatot, 141 otthon megvalósulását támogatta 500 millió forinttal az Alapítvány.
A Holcim Hungária Otthon Alapítvány jubileumi ötödik pályázatának egyik nyertese volt Dabas önkormányzata, az építkezés a tervezett 18 hónapnál fél évvel korábban befejeződött.
A 18.900.000 forint támogatásból megvalósult két 58.4 négyzetméteres lakásból egy akadálymentesített, így nehéz helyzetbe került családok, ifjú házasok mellett a megváltozott életkörülmények között élő bérlők számára is megoldás lehet.
Az Alapítvány pályázatán önkormányzatok és önkormányzati szervezetek vehetnek részt, a ciklusonként elnyerhető támogatás összege összesen 100 millió forint. A Holcim Hungária Otthon Alapítvány küldetése: a hátrányos helyzetben lévő családok otthonteremtésének elősegítése az önkormányzati bérlakás-építési programok támogatása által.