Drágultak az új lakások Budapesten

IB, 2011-02-23 15:26:00

A konszolidáció jegyében telt 2010 a budapesti új lakáspiacon. Amíg 2010 elején 5.953 lakás, addig 2011 januárjában 5.913 eladatlan újépítésű lakás volt elérhető Budapesten. A nagyságrend tehát nem változott, a kínálati ár, valamint a lakások összetétele viszont igen.

A kínálati ár az idén a piacon lévő lakásoknál 7 százalékkal volt magasabb az egy évvel ezelőtti, négyzetméterenként 469 ezer forintnál. Tavaly 2.326 lakást adtak el a fővárosban, amely az év elejei lakáskészlet közel 40 százaléka – összegezte az elmúlt év tapasztalatait Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója.

Az elemzés elkészítése során a Futureal Csoport lakásfejlesztő cége, a Cordia tavaly 286, 2011-ben pedig 323 új lakás projektet vett alapul. A projektek jelenlegi jellemző lakásszáma - a korábbi átlagos 100-hoz képest - 15 körül mozog.

Az elemzés szerint Budapesten az elmúlt évben a legtöbb újlakás a XI., XIII. és XIV. kerületben került a piacra. A legnagyobb kínálatszűkülés a pesti külső kerületekben (kivéve a XVII. kerületet), valamint a X. és a XI. kerületben volt megfigyelhető. A piacra visszakerülő, úgynevezett visszajövő lakások száma a pesti oldalon az V., VI., XIII. kerületben, valamint Budán, a III. kerületben volt a legnagyobb.

Az újlakások átlagos értékesítettsége 2011 elejére 73-ról 71 százalékra esett vissza, ennek oka döntően a visszajövő, újra értékesítendő lakások megjelenése. A legmagasabb értékesítettségi mutatókat a VIII. és a IX. kerület mutatta.

Az azonnal költözhető, elkészült lakások száma 60 százalékról 58-ra módosult. A legalacsonyabb kész lakás arány az I., VI., VII. és XIV. kerületben, a legnagyobb a külső pesti kerületekben, valamint a III. kerületben volt jellemző.

A kínálati ár a 2011 év elején a piacon lévő lakások esetében 7 százalékkal volt magasabb a tavalyi év azonos időszakának áraihoz képest. A 2010-ben új kínálatként piacra kerülő lakások átlagára 469 ezer forint volt.

Ami az idei trendeket illeti, 2011-ben jelentős számú visszajövő lakással már nem kell kalkulálni. A kereslet nagyjából a 2010-es szinten fog alakulni, azonban az új lakások száma várhatóan meg fogja közelíteni a keresleti szintet. Összességében 2011 végére a kínálat kis mértékben csökkenni fog, de kerületenként jelentős eltérések lesznek tapasztalhatók.
A belvárosi piacon prognosztizálhatjuk az értékesítettségi mutatók további jelentős javulását, a legtöbb új lakás pedig a XIII. kerületben jöhet a piacra.

Kapcsolódó cikkek

Cikk megosztása

Friss cikkek

Amire egy ingatlanosnak szüksége van