Egyre nagyobb az érdeklődés a lakás-takarékpénztárak iránt: két új belépő a piacon

IB, 2011-03-09 11:29:00

A Magyarországon működő két hazai lakás-takarékpénztár – a Fundamenta Lakáskassza és az OTP Bank leánycége – mellett két újabb is feltűnhet hamarosan a piacon.

A Világgazdaság értesülései szerint önálló pénztár létrehozásán dolgozik az Erste Bank, illetve a CIG Pannónia Biztosító elnöke, Horváth Béla is új társaság alapítását tervezi.

Szakértők szerint az új szereplők belépését még elbírja a magyar piac, ugyanis a hazai lakosságnak mindössze 12 százaléka rendelkezik lakás-takarékpénztári szerződéssel. Németországban és Ausztriában ez az arány 40 százalék körüli, Csehországban pedig több mint 50 százalék.

Mivel 2011-től több, a lakástakarékokra vonatkozó jogszabályi változás is életbe lépett, nagyobb szerep juthat a pénztáraknak a hazai lakásfinanszírozásban. A lakástakarék-pénztári törvény módosításával 8-ról 10 évre emelkedik a támogatási időszak, így a szerződéses összeg 6,5 millióról 8 millióra emelkedhet, ezzel párhuzamosan az igényelhető állami támogatás maximális összege is 720 ezer forintra nőtt. A pénztár ugyanakkor szabad eszközei 75 százalékát költheti áthidaló kölcsönre, a mostani 25 százalék helyett, ami nagyjából 300 milliárd forintnyi kihelyezési lehetőséget jelent.

További fontos változás – amint arról Gergely Károly, a Fundamenta Lakáskassza elnök-vezérigazgatója már korábban nyilatkozott lapunknak –, hogy a pénztári megtakarítások szabadabban átruházhatók lesznek. Nem kell például gyámhivatali engedély, amikor lakást akar venni a megtakarító, ha gyermekeinek nevére is kötött szerződést. Most tehát lehetővé válik, hogy a szülő, gyermeke hivatalos képviselőjeként és gyermeke nevében saját maga javára lemondhat a szerződéses összegről. Egy kétgyermekes család (3 szerződéssel), így 10 év alatt akár 24 millió forint értékű tőkét is össze tud gyűjteni, ami kiváló alap lehet egy jó minőségű ingatlan megvásárlására.

Gergely Károly korábban többször is hangsúlyozta, hogy az 1997-ben kialakult lakástakarék piac jelenleg kétszereplős, de bízik benne, hogy további érdeklődök fognak belépni a területre. Még mindig kevés beruházó ismeri a lakástakarék konstrukciót, ezen mindenképpen változtatni kell - emelte ki a szakember, aki korábban azt nyilatkozta lapunknak, hogy nem az állami támogatáson, illetve annak mértékén van a hangsúly, hanem az előtakarékosság intézményének elterjesztésén, ami már inkább társadalompolitikai és nem ingatlanpiaci kérdés.

Kapcsolódó cikkek

Cikk megosztása

Friss cikkek

Amire egy ingatlanosnak szüksége van