Címkék: mentőcsomag

Építőipari mentőcsomag

IB, 2009-04-13 00:00:00

Amellett, hogy az európai forrásokból építőipari beruházásokra elkülönített 1800 milliárd forintot átkeresztelték mentőcsomagnak, az öt parlamenti párt példa nélküli összefogásra szánta el magát és megegyezett egy országgyűlési határozat benyújtásáról „az általános válság következményeként az építőipart és a közvetlenül kapcsolódó ágazatokat sújtó recesszió kezelése érdekében szükséges intézkedésekről” címmel.

Lapzártánk időpontjáig a Ház nem szavazott a határozatról, ugyanakkor a legtöbben azt várják, hogy a közös beterjesztés egyúttal azt is jelenti, a Gazdasági és Informatikai Bizottság javaslatát elfogadják. Kérdés azonban, hogy a határozathozatal mennyiben segíti az ágazatot. Az összefogás ára ugyanis az volt, hogy a legtöbb és legátütőbb konkrét javaslatokat a Kormánynak nem végrehajtania, hanem csak vizsgálnia kell. Folyosói információk szerint ez annyit jelent majd, hogy a határozat elfogadását követően feláll egy bizottság, amely elkezdi a vizsgálódást, de vélhetően a Kormány részéről majd az a döntés születik, hogy nem támogatnak semmilyen intézkedési javaslatot, ami a költségvetési egyensúlyt veszélyezteti, csökkenti a bevételeket.

Nézzük, mik lehetnének ezek az intézkedések, melyeket a Bizottság szerint sürgősen meg kell hozni? A döntési folyamat felgyorsítása és a pályázati feltételek megváltoztatása egy reálisnak tűnő, de eléggé megfoghatatlan elképzelés, ami egyébként is szerepel a Kormány tervei között. A támogatások megérkezésének időpontja elsősorban attól függ, hogy a magyar költségvetés, mennyiben tudja meghitelezni az európai támogatásokat. Az elvárt garanciák csökkentésében szintén van remény eredményre. A számlák állami faktorálása meglátásunk szerint már egy jóval keményebb dió lesz.

A banki finanszírozást az ötpárti javaslat állami hitelgaranciával pörgetné fel ismételten, sőt még az állami tőkeemelés lehetőségét is felveti. Érdekes, hogy a határozati javaslat a PPP beruházások pénzügyi stabilitásának előmozdítását is megemlíti. Szintén érdekes javaslat, hogy a támogatások összege minimum 5 százalékkal haladja meg a támogatásra kijelölt beruházás áfáját.

És ezek után következnek a vizsgálati javaslatok, ahogy a következő oldalon lévő keretben is látják. A Pénzügyminisztérium első reakciói szerint a vizsgálódás ugyan megindul majd, de arra nem nagyon lehet számítani, hogy bármilyen terhet csökkentenének vagy bármilyen extra kiadást bevállalna a központi büdzsé. Ezzel együtt különösen érdekes az a javaslat, amely a CO2-kvóta kereskedelem bevételeit említi, ugyanis a zöldek éppen most tiltakoznak az ellen, hogy a Kormány egy az egyben a panelprogram forrásait akarja kiváltani ezzel az összeggel és a korábbi bejelentések ellenére talán nem is indítanának újabb felújítási programot a nempanel ingatlanokra. Szintén újszerű javaslat, hogy a közberuházások miatt felértékelődő ingatlanok után adót kéne fizetni.

A határozati javaslat az azonnali intézkedéseken túl rövidtávon megfontolandó (vizsgálandó, gondoskodásra érdemes) pontokat is tartalmaz, mely elsősorban a hatósági eljárások és a szabályozási környezet változását sürgeti. (Pl: A Kormány a hatósági eljárásokra vonatkozóan végezze el az építéshez kapcsolódó hatósági jogszabályok felülvizsgálatát és eljárások teljes körének további gyorsítási lehetőségét, különösen a régészeti és a kisajátítási, szakhatósági eljárásokkal kapcsolatban, valamint készítse elő az építésügyi hatósági feladatellátás államigazgatási szervezetben történő ellátásának jogszabályi alapjait… stb.) Ehhez nagyban hasonlítanak a középtávon megvizsgálandó intézkedések sora is.

A javaslat után várhatóan felálló bizottság működése hosszúnak ígérkezik, ugyanis a határozat utolsó passzusa kimondja: az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy évente számoljon be az Országgyűlésnek az (építőipart és) építési ágazatot és a közvetlenül kapcsolódó (ágazatokat) nemzetgazdasági területeket sújtó recesszió kezelése érdekében megtett és szükséges intézkedésekről és a meghatározott feladatok teljesítéséről.

Konkrét azonnali intézkedési (vizsgálati) javaslatok az építőipar megmentésére:

Az EU fejlesztési forrásaiból megvalósuló beruházásoknál a támogatási döntés, a támogatási szerződés megkötése és a közbeszerzési kiírás közötti idő rövidüljön le.

A közberuházások pályázati kiírásainak optimalizációja:

- Az egységnyi árbevételre jutó társasági adóbefizetés arányában járjanak többletpontok a pályázóknak.

- A foglalkoztatottak számától, átlagbérétől és hátrányos helyzetétől függően járjanak többletpontok a pályázóknak.

- Csak olyan vállalkozás indulhasson a pályázatokon, melynek mérleg szerinti eredménye tartósan pozitív, illetve nincsenek rendezetlen munkaügyi kapcsolatai.

- Az EU fejlesztési forrásokból megvalósuló beruházásoknál a teljesítési garancia maximum 3-, a jóteljesítési garancia maximum 2 százalék lehessen (az érvényben lévő garanciaelvárásokat is csökkentsék).

- A rezsióradíjakat az Országos Érdekegyeztető Tanáccsal egyetértésben vizsgálják felül és a közbeszerzéseknél tegyék kötelezővé.

- A projektek előtervezéséhez álljon rendelkezésre külön keret.

- Bankok bevonása nélkül az Állam faktorálja az építéshez kapcsolódó számlákat magánberuházásoknál is.

A Kormány vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogy miként lehetne…

… a CO2-kvóta értékesítéséből származó bevétel arányos részét átcsoportosítani a Panel Programra és egyéb épületfelújítási programokra.

… a meglévő lakóépületek (lakások) felújítási munkáihoz kapcsolódó áfát átmenetileg lecsökkenteni 5 százalékra, a felújítási költség egy részét (30-35%) a személyi jövedelemadóból felső határ nélkül visszaigényelni, műemlék felújításnál pedig állandó áfa-kedvezményt biztosítani.

…átmeneti időre, bizonyos értékhatárig illetékmenetes az első lakás megszerzése. Építési telkeknél és forgalmazási céllal vásárolt ingatlanoknál miként lehetne meghosszabbítani az illetékmentesség határidejét.

…létrehozni egy Lakás-mobilitási Alapot a fizetésképtelenné váló tulajdonosok lakáshelyzetének megoldására.

…a mobilitás erősítése érdekében megindítani egy bérlakás építési programot a szociális lakásépítés kiemelésével.

…egy építményadó-mentes időszakot bevezetni a felhasználás megkezdéséig, maximum 4 évig.

…a közberuházások után jelentkező értéknövekedés után adót kivetni és abból újabb beruházásokat indítani.

…állami kezességet vállalni a megtérülő, megkezdett, de nem finanszírozott lakásépítésekre.
 

Cikk megosztása

Friss cikkek

Amire egy ingatlanosnak szüksége van