Ernyey Béláról a stílus, az elegancia jut az ember eszébe. Ez jellemezte mindig ingatlanjait is, vagy az első időkben még romos legénylakásokban kellett meghúznia magát?

Mindig az volt a célom, hogy magam alakíthassam ki magamnak azt az otthont, amiben jól érzem magam. Abban a rohanó világban, amiben egy országos ismertségű - vagy az én esetemben külföldön is sokat dolgozó - színész él és dolgozik, szükség van egy olyan helyre, ahova az ember nyugodtan megtérhet, és amit igazán magáénak érez. Megfigyeltem, hogy nekem már egészen fiatal koromtól igényem volt arra az otthonérzésre, ami nem a négy falat és a tetőt jelenti csupán, hanem azt a hangulatot is, amit a bútoraim, a képeim, a szobraim adnak. Az igazi otthon érzetét számomra az adja, ha körülnézek, és úgy érzem, minden a megfelelő helyén van. Tudom, van, akinek a karrierje például fontosabb annál, minthogy hol hajtja álomra a fejét, de nálam ennek a harmóniának a kialakítása már a kezdetek kezdetén, szerényebb anyagi körülmények között is nagyon fontos kérdés volt.

Akkor gondolom, új lakásaiban mindig akadt munka…

Az elején mindig átépítettem, átrajzoltam a lakásokat, majd viszonylag hamar, már itt Magyarországon is alkalmam nyílt saját terveim alapján építkezni. Könyvtárakba jártam, alázatosan megtanultam a kapcsolódó szakmák alapjait. Nálam semmi sem dísz, minden azt a funkciót tölti be, amire kitaláltam. Ha van egy beugró, akkor annak az a dolga, hogy eltakarjon egy nagyon hasas tabernákulumot, ha van egy kiugró kandalló, akkor annak az a dolga – amellett, hogy gyönyörű látvány -, hogy melegedni és francia mintára sütni-főzni is lehessen benne. A funkció és az esztétikum fontossága nálam 50-50 százalék.

Külföldön merrefelé sikerült ilyen ideális otthont kialakítania?

Amikor 1973 decemberében elszerződtem Európa legpatinásabb musical-színházába, a Theater an der Wien-be, úgy gondoltam, hogy itthon talán soha nem fognak változni a dolgok, így Budapest mellett Bécsben sőt, később Franciaországban és Münchenben is volt egy otthonom. Mindig megvolt bennem a vágy, hogy Provence-ban vagy Toscanában éljek. Mivel franciául jobban beszéltem, Dél-Franciaországra esett a választás, ahol közel 5 évig laktam. Utána hosszú időre Münchenbe szerződtem, így ott is lett egy lakásom, amit teljesen átépítettem, majd jött megint Ausztria és ezzel a bécsi lakás. Több mint húsz évig háromlaki életet éltem. Amikor már látni lehetett, hogy Magyarországon mégiscsak változások lesznek, mint annyi magyart engem is hazahúzott a szívem és a lehetőség itthon is valami szépet teremteni. Feladtam a francia otthont, a Balaton-felvidéken vettem egy romos kúriát és három éves szívós munkával felépítettem álmaim tizennyolcadik századi udvarházát.

Milyen története van budai otthonának?

Nagyon hosszú ideig, 9 évig volt kész tervem egy Gellért hegyen lévő, a háború alatt bombatalálatot kapott házra. Még a rendszerváltáskor sikerült segítenem a bentlakóknak, hogy ne rakják ki őket a házból, ezt követően azonban vérszemet kaptak és többet kértek annál, mint amiben eredetileg megállapodtunk. Ekkor két – úgymond – zsonglőr fiatalembernek adták oda a házat, akik egy évig próbálkoztak is, de csőd lett a dologból és a végén nem történt semmi. Én pedig ottmaradtam egy régen megálmodott kész tervvel, amit aztán – kis módosítással – a Rózsadombon sikerült megvalósítani.

Épp olyan lett, mint amilyennek megálmodta?

Igen. Egy olyan klasszicista házat képzeltem el, amibe bár a klasszicizmus számos elemét beleszőttem, mégis funkcionálisan teljesen modern. 2000-ben szerencsére már rendelkezésre álltak azok a technológiai megoldások, melyek ma is megfelelnek a legmagasabb minőségi követelményeknek. Rendkívül nagy gonddal jártunk el, a legkisebb részletre is kiterjedt a figyelmünk. Én kerestem és találtam meg a legmegfelelőbb parkettagyárat, vásárokra jártam, tanulmányoztam a gyártási folyamatokat, valóban klasszicista stílusú, hármasosztású, legjobb minőségű fából készült ajtókat-ablakokat szereltettem be mindhárom lakásba. Itt fontos megemlíteni, hogy két lakást eladtam az 1100 négyzetméter összalapterületből, egybe pedig én költöztem, amivel óriási felelősséget vállaltam fel, hiszen a saját szellemi termékemet kínáltam két családnak – méghozzá hosszútávra.

Milyen tapasztalatai vannak, hol könnyebb építkezni, itthon vagy tőlünk nyugatabbra?

Mindig abból kell kiindulni, hogy Magyarországon mindent sokkal könnyebben lehet elintézni, habár ez első ránézésre sokkal komplikáltabbnak tűnik. Itthon meg lehet kenni és el lehet lopni szinte mindenkit és mindent, ezer kiskapu van a nagykapuk mellett, míg például Ausztriában csak nagykapuk vannak. Ha valamit a nagykapu előír – és ez Németországban és Franciaországban is így van -, akkor azt nem lehet megkerülni. Itt más a helyzet, de ezt gondolom, nem kell ecsetelnem. Sajnos Magyarországon már csak az erkölcs szab határt egyesek elképzeléseinek.

És a kivitelezési tapasztalatok?

Nekem mindig szerencsém volt. Balaton-felvidéki házamnál például úgy találtam egy helyi szakembert, hogy megnéztem a környék tíz legszebb, legstílusosabb házát, megkérdeztem az embereket, hogy ki építette őket és kiderült, hogy a tízből nyolcat egy helyi pallér, így nem volt kérdés, kire esik a választás. A legnagyobb érték, ha egy olyan szakemberrel lehet építkezni, alkotni, akivel együtt gondolkodhatunk. Egy kétszárnyas udvarházat felépíteni a maga részben három-, részben két szintjével úgy, hogy az 1799-es romépület egy középkori erődítményként jelenjen meg, toronnyal, borospincével, a hozzá tartozó nyolcvan centis falakkal a földből kivett kövekből – ez nem könnyű feladat! Budapesten egy, már kipróbált csapattal dolgoztam, amelynek a vezetője építész- és építőmérnök is volt egyben. Ezt egy szintén nagyon felkészült minőség-ellenőrrel és saját magam folyamatos odafigyelésével párosítottam, aminek meg is lett az eredménye.

Ha ilyen odafigyeléssel van az ingatlanok iránt, akkor gondolom kritikus, ha kikérik a véleményét egy házról vagy lakásról.

Magyarországon az építési minőség azért olyan, amilyen, mert az emberek általában nem maguknak építkeznek, hanem kész ingatlant vásárolnak. Az elején minden nagyon szép, színes és jónak tűnik, de ha belépek egy lakásba, akkor rögtön egy csomó hibát látok, azonban legtöbbször nincs szívem barátaim kedvét elvenni új szerzeményüktől, így inkább nem mondok semmit. Nemcsak az építési minőséggel, de nagyon sokszor az átgondolatlan anyagválasztással is problémák vannak. Itt gondolok például a laminált padlókra, a műanyag nyílászárókra, a rosszul megválasztott cserépre, vagy a silány bádogos munkára is. Mindez természetesen a sorozatgyártás gazdaságossága, a vállalkozás gyorsabb és könnyebb nyereség-realizálás miatt …

Ennyi átalakítás és építkezés után tervez további munkákat vagy az alkotó most már megpihen?

Mindig az volt a tervem, hogy egy olyan lakást, házat építek egyszer, ami számomra minőségi és esztétikai szempontból a csúcs. Ezt sikerült is elérnem. A gazdasági, befektetési szempont sohasem volt túl fontos, persze az álmom megvalósításához korábban el kellett tudni adni a mostani ház egy részét, de ez csak eszköz volt a cél eléréséhez. Se anyagi, se recessziós okai nincsenek, hogy most nem gondolkodom további építkezésen. Nem vagyok notórius költözködő. Persze mindig van mit alakítani egy otthonon, az építkezés után a belső kialakításra koncentrálhat az ember. Mindig tudtam például, hogy a 68 négyzetméteres nappali világítása közel sem tökéletes, de nyolc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek, pontosan mit szeretnék. A mai világban sokaknak régimódinak tűnhet ez a lassú tempó, de én már csak ilyen régimódian élek és építkezem.

Mi készült el utoljára?

A legutóbbi munka meghajlás volt egy új szerelem előtt. Ha szívünk hölgye egy kész lakásba költözik, meg kell neki adni a lehetőséget, hogy legalább egy olyan szeglete legyen új otthonának, amit az ő elképzelései szerint alakíthat ki. Úgy látszik a „rumliszobának” mindig is megvolt a küldetése csak én nem tudtam róla. A feleségemre várt…

Ha nem építkezik, akkor most mi az éppen aktuális munka?

Feleségemmel egy receptkönyvön dolgozunk, ami karácsony előtt jelenik majd meg. Eközben a recessziótól legjobban sújtott filmes világ is újra éledezik Nyugat-Európában, így vélhetően újabb szerepek várnak majd rám Németországban, amely ma is a szakmai központ az életemben. Mindez persze egy hatalmas dilemma, mert szívem szerint már nem szeretnék hónapokig szállodában lakni. Ezért is mondtam le idén januárban egy berlini telenovella-szerepet, amivel egy teljes évadot kellett volna a német fővárosban dolgozni.

Itthoni munkái nem lesznek?

Furcsa előadást készítek elő egy pesti színházban. Al Pacino magának íratta ezt a darabot, amely New Yorkban játszódik és két idősödő barát kicsinyes vitáiról szól, ezt a darabot készülök egy neves kollegámmal eljátszani. Különben a színész mindig ki van szolgáltatva a rendezőknek vagy a producereknek. Persze ha egyszer majd megkeresnek egy izgalmas filmszereppel, akkor nem zárkózom el, de addig számomra az itthoni megjelenés csak egyfajta életjeladás pályafutásom szempontjából főzőműsorok, vetélkedők és interjúk formájában. Persze így is nagyon fontos az úgymond jogfolytonosság fenntartása, amiről nem szeretnék lemondani, mint magyar színész, de erőltetni semmit sem akarok – és nem is lehet...