Eszközkezelő: hónapokig tarthat, míg a hiteladós tulajdonosból bérlővé válik

MTI, 2011-11-10 08:02:00

Hozzávetőleg 3-4 hónapig tarthat majd az az eljárás, amíg a nehéz helyzetbe került hiteladós a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) segítségét igénybe véve, a bank által indított végrehajtás bejelentését követően megszabadulhat az adósságától, és tulajdonosból bérlővé válhat - derült ki a számvevőszéki és költségvetési bizottság szerdai ülésén. 

A bizottság a "hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvényjavaslat" általános vitára való alkalmasságáról tárgyalt, és döntött róla a jelenlévő kormánypárti képviselők egyhangú szavazatával.

A testület ülésén Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára kiemelte: az előterjesztés a NET működésének eljárási, pénzügyi szabályait, a NET-nek felajánlott ingatlanokra vonatkozó és a felajánlás jogszerűségéhez szükséges szabályokat fekteti le, és azt is, hogy az adós miként vásárolhatja vissza anyagi helyzetének rendeződése után az ingatlant.
Emlékeztetett, hogy a NET-et augusztus 30-án - az otthonvédelmi program keretében - alapította meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, 100 millió forintos jegyezett tőkével és 1,9 milliárd forintos tőketartalékkal.

Közölte: a NET célja a szociálisan leginkább rászorult, jelzáloghitellel rendelkező, a hitel miatt lakhatási problémákkal küzdő természetes személyek megsegítése azért, hogy lakhatásuk továbbra is biztosítva legyen.

A törvényjavaslat azt az alapelvet követi, hogy az állam, a pénzügyi szektor és az adós is részt vállaljon a nem fizetésből adódó anyagi következményekért - emelte ki. Jelezte, a bankrendszer felelőssége úgy érhető tetten, hogy az eszközkezelő által megvásárolt ingatlanok vételárán felüli tartozásról a bankrendszernek, az adott banknak le kell mondania, azt el kell engednie.
Az eszközkezelő már eleve csökkentett áron veszi meg az érintett ingatlanokat - húzta alá Nátrán Roland.

Az adós azzal vesz részt a tehervállalásban, hogy elveszíti az ingatlan tulajdonjogát, a lakásban bérlőként lakhat tovább, az állam pedig úgy veszi ki a részét a teherviselésből, hogy az ingatlanok megvásárlásához szükséges forrásokat biztosítja - tette hozzá.

Képviselői kérdésekre válaszolva a helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy a törvényjavaslat azoknak az adósoknak segít majd, akiknek lakhatása veszélybe került, vagyis azok élhetnek a lehetőséggel, akik ingatlanjára a bank végrehajtást kezdeményezett. Hangsúlyozta, erről a pénzintézetnek értesítést kell küldenie az érintett adósnak, akinek az értesítést követően, ha a NET segítségével élni kíván, 30 napja lesz arra, hogy szándéknyilatkozatot nyújtson be a banknak, kezdeményezve a NET-nek történő lakásfelajánlást.

Nátrán Roland kiemelte, hogy ezt követően a banknak 8 napon belül kell majd megvizsgálnia, hogy a felajánlás megfelel-e a törvényeknek, majd 15 napon belül kezdeményeznie kell a végrehajtási eljárás szünetelését. E szerint azt követően, hogy az ügyfél tudomást szerez a végrehajtási eljárásról, azt legkésőbb 53 napon belül szüneteltetik - húzta alá.

A banknak a végrehajtás felfüggesztése után 30 napon belül kell az NET-hez a szükséges igazolásokat benyújtania, amelynek a felajánlást követően 15 napon belül értesítenie kell valamennyi hitelezőt, és 15 napon belül tervet kell készíteni a vételárról - tette még hozzá. Jelezte: a határidőket figyelembe véve összességében 3-4 hónapot vesz majd igénybe az a folyamat, hogy a végrehajtás bejelentését követően az adós státusza végleg bérlővé váljon, de a végrehajtás szüneteltetése már heteken belül megtörténhet.

A NET a megvásárolt ingatlanok tulajdonjogát térítésmentesen felajánlhatja majd az önkormányzatoknak, amelyek a bérlőnek biztosított visszavásárlási határidőn belül nem értékesíthetik a lakást - közölte még.
 

Kapcsolódó cikkek

Cikk megosztása

Friss cikkek

Amire egy ingatlanosnak szüksége van