- Fiatal, csinos nő, vezető pozícióban egy világcégnél, mi kell még...?

- Sajnos, ez a „fiatal” elég relatív meghatározás, hiszen már tíz éve vagyok a pályán. Ráadásul elég későn kezdtem el dolgozni, mivel a franciaországi tartózkodásom miatt – ahol nyelvet tanultam - hároméves késéssel kezdtem a főiskolát. A Közgáz ESIAME képzését végeztem el, mert itt az angol mellett a francia nyelvet is használhattam.

- Hogyan indult az ingatlanos karrierje?

- Véletlenül, ha a kezdeteket vesszük, és váratlanul, ha a mostani helyzetet. Mindig olyan munkát képzeltem el magamnak, amelyben emberekkel kell foglalkozni, kommunikálni, ahol élesben hasznosíthatom a nyelvtudásom, illetve a kombinációs készségem - és azt gondoltam, hogy ez az üzleti szféra. Eredetileg jogot akartam tanulni, de rájöttem, hogy képtelen lennék öt évet végigülni és majd ugyanennyit gyakornokoskodni. Így esett a választásom az általános közgazdaságtanra és a főiskolára. És itt a véletlen, amiről beszéltem. Még meg sem száradt a tinta a diplomámon, amikor interjúra mehettem a világhírű ingatlan-tanácsadó céghez, a Jones Lang Wootonhoz - most már Jones Lang LaSalle. Tulajdonképpen az ölembe hullott az állás, de egy fél év alatt beleszerettem az ingatlanszakmába.

- Gondolom, később ki is tanulta…

- Londonban kezdtem a RICS posztgraduális képzését, aztán itthon fejeztem be, a BME-n. De akkor már a szintén világcég, Cushmann & Wakefieldnél voltam. A C&W a második családom volt, öt gyönyörű és izgalmas évet töltöttem ott, szerettem a céget, a kollégákat, a munkát, az ügyfeleket... Keményen hajtottam, de meg is becsültek.

- Így elég nehéz megérteni, miért nem maradt ott…

- Egyszer csak úgy éreztem, nyugalomra van szükségem, ki kell szállnom a pörgésből, a mókuskerékből. Utazni akarok, olvasni, egy újabb nyelvet - spanyolt - megtanulni, és az addiginál többet magammal foglalkozni. Ha időm van rá, kiválóan pihentet például az angol és amerikai krimik olvasása lefekvés előtt, és általában is szeretem eredetiben olvasni a külföldi irodalmat. Szóval élni szerettem volna és nem rohanni. Egy fél évet terveztem így „tétlenül”, egy picivel rövidebbre sikeredett, mert közben teljesen váratlanul megkeresett az AIG/Lincoln.

- Egyébként tervező vagy várakozó alkat?

- Általában nem terveim, hanem álmaim vannak, velem jobbára megtörténnek a dolgok, és többnyire jó dolgok történnek. Úgy értem, adódtak a lehetőségeim. Amikor az egyik barátom felhívott, hogy bemennék-e interjúra a „Jones Lang”-hoz, azt mondtam, miért ne, bár azt sem tudtam, mi fán terem az a szakma, a cég - és két nap múlva állásom volt. A C&W, és most az AIG/Lincoln is ugyanilyen váratlan lehetőség volt. Hiszek bizonyos sorsszerűségben, és abban, hogy mindig meg fogom találni az utam.

- Tehát most: vissza a mókuskerékbe?

- A helyzet az, hogy időközben kipihentem magam, tele vagyok energiával, élvezem, hogy újra munkában vagyok, és száz százalékosan koncentrálhatok a feladataimra. Amiből a jelenlegi „világválságos” helyzetben – azt hiszem, ezt nem kell nagyon ragoznom – akad elég. Persze azért figyelek magamra is. Nagyon szeretek sportolni, hetente háromszor sort kerítek rá, nyáron futok, télen edzőterem, szauna. Fontosak a barátaim, kiterjedt társasági életet élek, szeretem ismerni a divatot, követni a változásait, ”shoppingolni” vagy utazásaim alatt vásárolni – nem unatkozom.

- Nagyon független életet él. Belefér ebbe a család?

- Mindig is független személyiség voltam, akkor is, ha párkapcsolatban éltem, de a megvalósítandó álmaim közé tartozik, hogy belátható időn belül családom és gyermekem legyen.