Az I. Európai és Közép-ázsiai Lakhatási Fórum célja, hogy ráirányítsa a régió döntéshozóinak figyelmét a fenntartható és megfizethető lakhatás megteremtésének fontosságára. A konferencia a Habitat for Humanity Europe and Central Asia, a Nemzetközi Vöröskereszt, az ENSZ Fejlesztési Programja, és Európai Gazdasági Bizottsága közreműködésével valósult meg. A rendezvény április 4-től 6-ig várja a régió mintegy 150 szakértőjét Budapestre. A rendezvény védnökségét a magyar külügyminiszter vállalta.
Sümeghy György, a Habitat for Humanity Magyarország igazgatója rávilágított, hogy a középrétegek támogatása mellett a szegényebbek számára is elérhető támogatásokra van szükség.
„Magyarországon 1,2 millió embert érint a lakhatási szegénység valamilyen formája. Az ÚSZT fő lakáspolitikai programjai üdvözlendőek, de egyelőre ezek forráshiány miatt nem indultak el. Ugyanakkor az elmúlt évek támogatott lakáshitel programja miatt a magyar költségvetést még legalább 10 évig terhelik a hiteltámogatás determinációi. Egy ilyen helyzetben nagyon veszélyes, hogy újra csak a középrétegek kapnak támogatást, mert ez megint a valóban rászorulóktól von el életbevágó forrásokat.”
“ Reméljük, ez a rendezvény meggyőzi a politikusokat és a gazdasági döntéshozókat, hogy a lakhatási szegénység nagyobb figyelmet érdemel.” – mondta Don Haszczyn, a Habitat for Humanity Europe and Central Asia regionális alelnöke.
" A fórum kezdete lehet egy politikai ajánlás megfogalmazásának, amely a lakhatási kérdéseket nemzeti és nemzetközi szinten is a magas prioritásra emeli, ezért szerepet játszhat egy koherens nemzetközi stratégia kidolgozásában.” - mondta Sergey Yampolskyi, az UNECE Lakhatási Bizottságának titkára.