Kihúzzák a lakástakarékok méregfogát

IB, 2010-10-28 00:00:00

Habár konkrét törvényjavaslatot még nem látunk, a miniszterelnök hétfői bejelentése szerint a támogatási összeg emelésén kívül a takarékpénztárak megkapják, amit akartak.

Orbán Viktor bejelentése szerint 8-ról 10 évre emelkedik a támogatási időszak a lakástakarék-pénztári törvény módosításával, így a szerződéses összeg 6,5 millióról 8 millióra emelkedhet, ugyanakkor a pénztár szabad eszközei 75 százalékát költheti áthidaló kölcsönre, a mostani 25 százalék helyett, ami nagyjából 300 milliárd forintnyi kihelyezési lehetőséget jelent. Fontos, hogy ez nem automatikus! A pénztár hatáskörébe tartozik, hogy kinek, milyen feltételekkel és mennyi hitelt ad.

Ezek a módosítások azonban eltörpülnek a harmadik változtatás mellett!

Ennek lényege – és erről már Gergely Károly is nyilatkozott lapunknak -, hogy a pénztári megtakarítások szabadabban átruházhatók lesznek. Nem kell például gyámhivatali engedély, amikor lakást akar venni a megtakarító, ha gyermekeinek nevére is kötött szerződést.

A lakástakarékok eddigi legnagyobb hátránya volt, és vélhetően a legtöbben ezért nem éltek az éves szinten 72 ezres állami támogatással, hogy a szerződéses összeg maximum 6,5 millió érhetett el, maximális állami támogatás mellett (jövőre 8 millió). Ez azonban közel sem elég arra, hogy egy megtakarításokra képes személy maga számára megfelelő minőségű ingatlant vegyen egy nagyobb összegű hitel további felvétele nélkül. A gyermekekre kötött extra szerződések nem jelentettek erre a problémára igazi megoldást, hiszen a gyámhivatal ellenőrizte, hogy a gyermek jogai nem sérülnek-e, amikor lejár a szerződés, tehát több szerződést nem lehetett megnyugtatóan összekapcsolni, maradtak nyitott kérdések.
Most viszont ez lehetővé válik, a szülő, gyermeke hivatalos képviselőjeként és gyermeke nevében saját maga javára lemondhat a szerződéses összegről. Egy kétgyermekes család (3 szerződéssel), így 10 év alatt akár 24 millió forint értékű tőkét is össze tud gyűjteni, ami kiváló alap lehet egy jó minőségű ingatlan megvásárlására.

Egyetlen dologra kell még figyelni:
A módosítás legfontosabb része, hogy mely szerződésekre vonatkoznak ezek a kedvező feltételek. Vélhetően csak a módosítások hatálybalépését követően kötött szerződésekre lesz alkalmazható a könnyebb átruházhatóság, hiszen megszerzett jogot nehéz elvonni.
 

Cikk megosztása

Friss cikkek

Amire egy ingatlanosnak szüksége van