Az első hullám a tavalyi év októberének időszakában a felelőtlen és hiteltelen gazdaságpolitikát követő időszakban egy államcsőd fenyegetésében érte el. A korábbi hitelbőség szinte egy csapásra megszűnt, ez pedig világossá tette az ország drámai eladósodottságát és a válságkezelésre való felkészületlenségét. Ezt a válságot a Kormány az ország szuverenitásának részleges felszámolásával, az IMF-hitelként emlegetett pénzügyi mentőöv révén sikerült átmenetileg kezelni.

A második válságjelenség a munkanélküliség drasztikus megugrása volt, mely mögött a felvevőpiacok igényének óriási visszaesése állt. A legfrissebb januári adatok a közismerten nyitott magyar gazdaságban 30 százalékot meghaladó exportcsökkenésről szóltak, s a hazai fogyasztás is a rendszerváltás óta nem látott visszaesést produkált a tavalyi év utolsó negyedévében. A kormány bejelentett intézkedései eközben a kereslet további csökkenését eredményezik. Ez a válságjelenség folyamatosan gyengíti az ország stabilitását.

A harmadik Magyarországot sújtó – hatásaiban és kiterjedtségében talán a legerősebb – válsághullám a kibontakozó hitelválság, illetve az ennek következtében fellépő valutaválság. Ennek a jelenségnek két súlyos kiváltó oka van. Az egyik maga a nyomasztó hitelállomány, a másik pedig ezeknek a hiteleknek a törleszthetőségét rendkívüli módon megnehezítő körülmény. Nevezetesen az az adottság, hogy az utóbbi időkben felvett hiteleknek a túlnyomó része külföldi valutában felvett devizahitel volt.

A mai rendkívüli helyzetben már nyilvánvaló, hogy az elmúlt időszakban – különösen az utóbbi 5-6 évben – túlzó, tehát megalapozatlan hitelfelvételek történtek. Ennek a jelenségnek a kialakulásához több tényező vezetett. Először is: a bankok szinte „ész nélkül” hiteleztek. A nemzetközi hitelbőségen túl nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy egyre jellemzőbbé vált a bankok részéről az ügynöki szolgáltatások igénybe vétele. Ez az értékesítési rendszer ösztönözte, hogy a pénzintézetek tömegesen nyújtsanak olyan hitelt, amelyek aztán később mind a két szereplő – az adós és a bank – számára problémássá, illetve fenntarthatatlanná váltak. Az állam felelőssége is jól megragadható. Az MSZP-SZDSZ-kormány ugyanis 2006-ban a megalakulását követően még felelőtlenül azt hirdette, hogy a megszorítás maximum 1-1,5 évig fog tartani. Ennek következtében a családok tömegesen döntöttek a hitelfelvétel mellett, hiszen az átmeneti nehézségeket a gyorsan jövő fellendülés majd kárpótolja –gondolhatták ezt sokan. Felelősek ugyanakkor a hitelfelvevők is, hiszen nagyon sokan luxus fogyasztási cikkekre, nyaralásra, vagy ajándékvásárlásra fordították a felvett kölcsöneiket, illetve a hitelkondíciók alapos mérlegelését is elmulasztották.

A legnagyobb bajban hazánkban a devizahitelesek vannak, hiszen a forint durva gyengülése mellett a bankok a forrásköltségeik jelentős megdrágulását is velük akarják megfizettetni. A BAR-listákon immár 669 ezer - három hónapnál, illetve a minimálbérnél nagyobb összegű - tartozást tartanak nyilván. S ebben az év végi adatban még nincsenek benne az októbert követően bajba jutott emberek százezrei! Nem a 317 forintos euró-árfolyam önmagában a baj, hanem az, hogy folyamatosan, hónapokon keresztül 300 forint környékén tanyázik a magyar fizetőeszköz. Eközben hazánk nemzetközi megítélése – s ezzel összefüggésben – a kamatok helyzete sem javul!

Az ingatlanpiacot közvetlenül a lakáshitelek és a jelzálog típusú hitelek megdrágulása mellett a tömeges munkahelyvesztés, a jövedelmek jelentős csökkenése és az építőiparban jellemzővé vált krónikus lánctartozások is sújtják.

Márpedig ha ezzel a helyzettel hosszabb távon is számolnunk kell, akkor egy felelős kormánynak be kell avatkoznia. Lehet, hogy ennek súlyos ára van, de látni kell, hogy a be nem avatkozásnak ennél a veszteségnél jóval nagyobb – túlzás nélkül lehet állítani, hogy akár drámai – ára is lehet. A készülődő lavinát még a kezdetekkor meg kell ugyanis állítani. Már most lehet látni, hogy a lánctartozások a vállalkozások és a magánszemélyek esetében is milyen súlyos következményekkel járnak.

Mivel a bajok kialakulásáért mind a három szereplő (a kormányzat, a pénzintézetek és a hitelfelvevők) felelős - és mivel a terheket egy-egy szereplő nem bírja elviselni -, így közös áldozatvállalásra van szükség. Tudom, tudjuk, hogy ez nem a legigazságosabb megoldás (hiszen a devizahitelekkel nem élők számára ez közép- és hosszútávon komoly áldozattal jár), s nem is a legszerencsésebb. Ám jelenleg nem látszik jobb lehetőség. A devizahiteleket egy elfogadható áron forintosítani kell, a veszteségeket pedig közösen kell vállalni. A bankokat nem kell sajnálni, hiszen az elmúlt időszakban az európai profitszintekhez képest kiemelkedően teljesítettek: legalábbis a nyereségességüket nézve ez az állítás mindenképp igaz. Ráadásul a javasolt megoldás az Ő érdeküket is szolgálja. A tömeges hitelbedőlés ugyanis egyenesen vezethet a bankok bedőléséhez, ami pedig az ország tönkremenetelével járhat. Óriási tehát a tét.

Dr. Mádi László
közgazdász

1990-től országgyűlési képviselő
Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság tagja
A Fidesz Otthonteremtési Műhelyének Elnöke