Mit hoz az ingatlanpiacnak az új adócsomag?

IB, 2010-10-17 00:00:00

Az építőipar, és az ingatlanfejlesztők szerencséje szerencsétlen helyzetükben, hogy az extraadókkal sújtott ágazatok között fel sem merülhettek ezek a szektorok. Viszont az Országgyűlésnek benyújtott adócsomagból sokat profitálhatnak elsősorban a lakás- vagy házépítő cégek, hiszen jelentős ősszeg marad a családoknál, amit új otthonteremtésre, lakáscserére is fordíthatnak. Fontos még az ingatlanpiac számára az új üdülési csekk, illetve a megújulási kártya.

A nemzetgazdasági miniszter által benyújtott adócsomag egy olyan adórendszert takar, ami egyértelműen kedvező helyzetbe hozza az átlagosannál többet kereső, gyermeket nevelő házas- vagy élettársakat. Legjobban az jár, aki párjával legalább 500 ezer forintot keres és három gyermeke van. Azok is nagyon jól járnak, akiknek összevont jövedelme meghaladja ezt az összeget.

Úgy is összefoglalható az ingatlanfejlesztők és értékesítők számára az új rendszer, hogy a fent említett rétegre kell koncentrálni, mint elsődleges keresletre, nekik kell lakást vagy házat építeni.

A rendszerben a személyi jövedelemadó 16%-os lesz egységesen, de marad 2013-ig a szuperbruttó, ami azt jelenti, hogy jövőre is 1,27-el kell megszorozni a bruttó bért és ebből kell számítani a 16%-ot. Ez 2012-ben 1,135-re csökken, majd 2013-ra megszűnik a szuperbruttó.

Gyermekenként 2 nevelt gyerekig havonta 62 500 forinttal csökkenthető az adóalap, három vagy annál több gyermeknél 206 500 forinttal. Ez 1-2 gyermeknél havi mínusz 10 ezer gyermekenként, 3-4 gyermeknél mínusz 33 ezer forint gyermekenként. A családi kedvezmény érvényesítésének jövedelemkorlátja 2011-től megszűnik.

Lássunk néhány modellcsaládot:

Egyértelmű, hogy a fejlesztőknek, értékesítőknek, felújítással foglalkozó építőipari cégeknek azokat a családokat kell megszólítania, ahol nagyobb a jövedelem és sok a gyerek. A többletforrás a kisebb ingatlanok iránti igényt is emelheti, a gyermekeknek vásárolt garzon most is az egyik legnépszerűbb terméke az ágazatnak.

A családoknál jelentkező többletforrások ugyancsak emelni fogják az energiatakarékos felújítási program iránti igényt – erről azonban még nem tudunk semmilyen részletet.

Jól kereső egyedülállók:

Lakáskiadás forrásadó

Fontos az ingatlanpiac számára, hogy a tőkejövedelmek, így a lakások kiadása is 16%-kal fog adózni 25% helyett, ami vélhetően növeli az adózási szempontból legális bérlakások számát. Ez szintén hozzájárulhat a lakásvételek, mint befektetés növekedéséhez.

Szintén 16%-ra csökken a lakáseladás után fizetendő szja, ez azonban eddig sem volt meghatározóz tényező a tranzakciók legnagyobb részénél.

Megújulási kártya lakásfenntartásra is?

A javaslat egy új eleme a készpénzhelyettesítő megújulási kártya, melyre évente 300 ezer forintig csak a 16%-os szja-t kell fizetni. Egyelőre nem világos, hogy milyen szolgáltatásokat lehet majd igénybe venni a kártyával, de vélhetően a közszolgáltatásokat (gáz, villany, csatorna) ebből majd ki lehet egyenlíteni, ami összességében csökkenti a lakásfenntartás költségeit.

A béren kívüli juttatás, mint fogalom megszűnik, ugyanakkor lesz kedvezményes adózási kör, melybe az utazási csekk is bekerült (minimálbér összegéig), viszont nem találjuk a munkáltató által adható (bér)lakásfenntartási támogatást, melyről az otthonteremtési program kapcsán beszéltek korábban.

További változások:

Illetékszabályok változása (építési telek, lízing)

Korrekció az iparűzési adónál építőipari vállalkozások estén

A módosító javaslat hatályban tartja a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényt

Ingatlanpiaci szempontból kedvező változások léphetnek hatályba jövő évtől. Az új adórendszer elsősorban azokat támogatja, akiknek van elég jövedelmük, hogy ingatlanvásárláson, felújításon gondolkodjanak és többletforrásaiknak köszönhetően eddig csak tervezett, de a válság miatt halasztott döntésüket végre meghozzák. (London szerint hitelt fogunk törleszteni.)

Az persze nem várható, hogy drasztikusan emelkedik majd a kereslet, de a célcsoport vásárlóerejének megnövekedésével számolni kell, ami erősíti majd a piacot.

Otthonteremtési programról

Az új adórendszer mellé helyezett otthonteremtési program (esetleg illetékcsökkentés, támogatott hitel, vissza nem térítendő támogatás) egy rendkívül pozitív folyamatot tudna beindítani a lakáspiacon, azonban jövőre nem várjuk, hogy a költségvetés erre a célra hajlandó lenne lemondani bármekkora összegről.
Várható, hogy lakástakarékpénztári kötöttségek enyhülnek, illetve talán kedvezményes adózási körbe kerülhet a munkáltatói (bér)lakástámogatás, esetleg a megújulási kártya terhére lehet majd lakást bérelni, de ennél több – érzékelhető változás – nem valószínű, hogy jövőre megtörténhet.

Ugyanez a helyzet a felújítási programnál véleményünk szerint, ugyanis az már kiderült, hogy a korábban kiírt és elbírált, illetve beadott pályázatokra nem terveztek elég forrást a 2010-es költségvetésbe, tehát itt jövőre kell pótolni az állam által felhalmozott tartozásokat.

A jövő évi költségvetés szaldójától, az elgondolt gazdasági pálya sikerétől, a gazdaság növekedésétől függ, hogy 2012-ben indulhat-e egy komplex program. Ha sikerül egy 50-100 milliárdos szeletet kihasítani a költségvetésből egy ilyen rendszerre, akkor 2012 lehet az az év, amire majd szívesen emlékeznek vissza a lakásfejlesztők, építőipari vállalkozások.
 

Kapcsolódó cikkek

Cikk megosztása

Friss cikkek

Amire egy ingatlanosnak szüksége van