Nagy Anna: még semmit sem tudunk megerősíteni a mentőcsomaggal kapcsolatban

IB, 2011-04-06 07:03:00

Nagy Anna kormányszóvivő az m1 reggeli műsorában elmondta, a kiszivárgott információkból még semmit sem tudnak megerősíteni a bajba jutott devizahitelesek megsegítéséről szóló csomaggal kapcsolatban.

Nagy Anna kormányszóvivő elmondta, amíg a tárgyalások nem zárulnak le, csak annyi bizonyos, hogy a kilakoltatási moratórium nem marad fenn jelenlegi formájában július 1-je után és, hogy a bankoknak is részt kell vállalniuk a költségekben. Itt Nagy Anna a végrehajtással és a hitel likvidálásával kapcsolatos költségeket említette.

Tegnap Gyuris Dániel a Bankszövetség alelnökeként nyilatkozott a TV2-nek. Az OTP Jelzálogbank Zrt. vezetője három megoldási módozatot vázolt:

Egyrészt valamilyen technikával a törlesztőrészlet ingadozást kiküszöbölik egy megállapított átváltási árfolyam segítségével, de az így jelentkező esetlegesen felgyülemlő többlettartozás kiegyenlítésében Gyuris Dániel szerint az állam nem nyújt majd segítséget.

Annak, a becslések szerint 115 ezres csoportnak, akiknek az alacsonyabb törlesztőrészlet már nem segít a mostani helyzetben két lehetősége van:

Eladhatja lakását piaci alapon, ha a befolyó árbevételből ki tudja fizetni hitelét. Ezzel le is zárulna az adós és a bank kapcsolata.
A másik eset, ha nem tudja annyiért eladni a lakását, mint amennyivel tartozik. Ezek az igazán problémás esetek. Itt az államnak valamilyen formában, illetve valamikor fizetnie kell, szociális alapon segítséget kell nyújtania, azoknak, akiknek nincs elegendő bevétele, hogy lakást béreljenek. Itt egyelőre csak az merült fel, hogy a bentlakók esetleg bérlakásként továbbra is az ingatlanban maradhatnának. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb kérdés, hogy ki fizeti a révészt, illetve mennyire igazságos az, ha valaki végeredményben a saját lakásában maradhat, ha az értéktelen, viszont költöznie kell, ha annak piaci alapon még mindig van némi értéke és vissza tudja fizetni a felvett hitelt.

Kapcsolódó cikkek

Cikk megosztása

Friss cikkek

Amire egy ingatlanosnak szüksége van