Címkék: pályázat ZBR

Panelpályázat 2008: Kvótapénzből pótolják a hiányzó forrásokat

IB, 2009-12-03 00:00:00

A panelprogram a gazdasági válságban idején talán az egyetlen, nem uniós forrásból finanszírozott, mégis megtartott állami fejlesztési program. Idén a támogatási keretösszeg ugyan 2,1 milliárddal csökkent az előző években megszokott 10 milliárdhoz képest, de ezt a kormány az úgynevezett Robin Hood adóból pótolta sőt, 18 milliárdra fel is emelte. A sok pályázat miatt azonban ez a pénz sem volt elég, ezért a 2008-ban beérkezett támogatási igény egy részét a széndioxid kvóta értékesítéséből befolyt összeggel pótolják.

Idén már nemcsak a környezetvédelmi szervezetek, de az ingatlanszakma és az építőipar is türelmetlenül várta, hogy végre írjanak ki pályázatot a kvótaeladásokból befolyt pénzből, melynek összegét egészen áprilisig teljes homály fedte. Ekkor kiderült, hogy nagyjából 30 milliárd forintról van szó, melyet szigorúan a széndioxid kibocsátás csökkentésére kell fordítani. Július legvégén ki is írták az augusztusban megnyíló pályázatot az iparosított technológiával épített épületekre a Zöld Beruházási Rendszeren (ZBR) belül. Már akkor szembetűnő volt, és erről lapunk is beszámolt, hogy bizony a költségek lefaragása érdekében a korábbi panelprogram születik újjá, azzal az egyetlen valódi különbséggel, hogy a pályázóknak ki kell mutatniuk a felújítás révén csökkentett széndioxid kibocsátás mennyiségét, valamint lehetőség van KlímaBónusz támogatás elnyerésére, amivel az állam kiváltja az úgynevezett önkormányzati egyharmadot.

A támogatási keretösszeg 15 milliárd forint, így elméletileg még legalább ekkora forrás maradt a kasszában, hogy például a nem iparosított technológiával épült házak felújítását vagy az alacsony energiafelhasználású új családi házak építését támogatni lehessen. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium őszre be is ígérte, hogy újabb pályázatokat ír ki, de ez egyelőre nem történt meg.


És akkor lépjünk vissza egy kicsit az időben. A 2008-ban benyújtott panelpályázatok érkeztetése után kiderült, hogy az állami támogatás igénye 30 milliárd forint, összesen 93 ezer lakásnyi, rekordszámú pályázat jött be.

Gyenesei István, önkormányzati miniszter ekkor azt az ígéretet tette, hogy minden pályázat nyerni fog, miután a szükséges hiánypótlások beérkeznek. A források azonban kérdésesek voltak. Az LFP-2008-LA-2 kódjelű pályázat szerint, mely alapján a felújítási igényeket be lehetett nyújtani, a támogatás forrását a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvényben rögzített Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása megnevezésű előirányzat szolgáltatja, ami 10 milliárd forint volt. Így utólag látni, hogy már akkor tudhatták, ez a pénz nincs meg. Mint a 2008-as zárszámadásból kiderül, a 10 milliárd forintot 2008-ban elköltötték. Az Állami Számvevőszék nemrég kiadott, tavalyi költségvetésről szóló jelentése nem említi, hogy bármilyen szabálytalanságot lett volna a Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása megnevezésű előirányzatnál. A 10 milliárd így feltételezhetően a korábbi panelpályázatokra ment el. Maradt tehát 2009-re egy 30 milliárdos támogatási igény, amit 18 milliárdból kellett volna kielégíteni. Ez az említett 7,9 milliárdos költségvetési pénzből és a Robin Hood adóból jött össze.

Több miniszteri döntést követően a panelfelújítások támogatási igénye konkrétan 25,9 milliárd forint lett júniusra. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) a hiányzó forrással kapcsolatban kérdésünkre közölte, hogy az Önkormányzati Minisztérium korábbi panel pályázati programja alapján készülő - a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) szabályainak megfeleltetett - és eddig nem támogatott pályázatokat szintén a kvótaeladásokból finanszírozzák állami oldalról, de csak azon pályázatok esetében, ahol a beruházás nem kezdődött meg 2009. június 12. előtt. Ennek pontos összegét nem árulták el, de mi 7 milliárd forintra tippelünk, hiszen elméletileg ennyi hiányzik a 2008-os pályázatok támogatásából.

A KVVM szintén közölte lapunkkal, hogy folynak egyeztetések különböző nemzetközi partnerekkel újabb kvóta-értékesítésekről. E rendkívül sajátos nemzetközi karbon-piacon a megfelelő értékesítések szoros összefüggésben vannak a Zöld Beruházási Rendszerek hatékony működésével, s ezért is fontos többek között a Klímabarát Otthon Panel Alprogram megfelelő végrehajtása – zárul a közlemény.

Ennek tükrében nagy kérdés, hogy mennyiben felel meg a Zöld Beruházási Rendszerrel szemben támasztott szigorú követelményeknek az, hogy 2008-ban benyújtott pályázatokat „feleltetnek meg” a ZBR szabályainak?

Júniusban 925 nyertest hirdettek ki 15 milliárdos támogatási igénnyel. Ezek közül szúrópróbaszerűen kerestünk meg néhány lakásszövetkezetet. Támogatási szerződést még senkivel sem kötöttek, ugyanakkor nagyon sokan már elkezdték a beruházást sőt, be is fejezték. Arról senkit sem tájékoztattak, hogy pályázatukat a ZBR-ből fogják finanszírozni.
 

Cikk megosztása

Friss cikkek

Amire egy ingatlanosnak szüksége van