Panelpályázat október végéig

IB, 2009-10-07 00:00:00

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium augusztusban írta ki a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) Klímabarát Panel Otthon Alprogramhoz tartozó pályázatot, mely a korábbi panelprogramot váltja.

A kiírás szerint az iparosított technológiával épített lakóépületek energia-megtakarítást eredményező felújítására, illetve ezen lakóépületek gépészeti rendszereinek, berendezéseinek felújítására és korszerűsítésére, valamint a megújuló energiafelhasználás növelésére fordítható a pályázaton nyert összeg, melyet a korábbi szén-dioxid kvótabevételekből finanszíroznak. Az alaptámogatás költségarányos, mértéke a támogatás szempontjából elszámolható bekerülési költség egyharmada, de lakásonként legfeljebb 500 ezer forint. Valamennyi érvényes pályázat esetén igénybe vehető állami támogatás, tehát ez egy felülről nyitott keret, így minden érvényes pályázat nyer. Többletforráshoz lehet jutni hatékonyság arányosan a KlímaBÓNUSZ támogatással. Ehhez az épületnek a felújítás után el kell érnie legalább „C” energetikai kategóriát. A támogatás mértéke az elért kategóriától függ. Az összes támogatás nem haladhatja meg a bekerülési költség 60 százalékát.


A beadási határidő idén október 30-án lesz, az elbírálás maximum 90 nap, a folyósításnak a beruházás megvalósulását követő 60 napon belül kell megtörténnie. A minisztérium közlése szerint a hagyományos technológiával épült társas- és lakóházak 2009 őszétől pályázhatnak a Klímabarát Otthon pályázataira, míg a magán- és közintézményekre vonatkozó pályázatok várhatóan 2010 első felében jelennek meg a Klímabarát Intézmény programban.

Az új panelpályázat fontosabb elemei

- 1992. július 1. előtt kiadott építési engedély alapján iparosított technológiával épített lakóépületek pályázhatnak
- Felújítási munkák: nyílászárók felújítása vagy cseréje; homlokzatok és födémek hőszigetelése; épületgépészeti rendszerek korszerűsítése; megújuló energiafelhasználás; nyári hővédelem javítása; az épületek lodzsáinak beüvegezése a szoláris nyereségek passzív hasznosítására
- KlímaBÓNUSZ támogatás: a bekerülési költség 10-27%-a
- Állami támogatás mértéke: 500 ezer forint lakásonként, a bekerülési költség max. 60%-a
- A beruházási költséget az önkormányzat is támogathatja saját döntés alapján
- Beadási határidő: október 30.
 

Cikk megosztása

Friss cikkek

Amire egy ingatlanosnak szüksége van