Családoddal, pár hónappal ezelőtt költöztetek a II. kerületbe Pasarétre, egy kertkapcsolatos földszinti lakásba. Kívülállóként én jobban el tudlak képzelni a bulisabb belvárosban, mint Budapest csendes, zöldövezeti részén…

Az az igazán bulizós időszak elmúlt már, de úgy gondolom, ezzel nem vagyok egyedül! Családalapítás, vagy egy bizonyos életkor után az ember már sokkal inkább a nyugalomra vágyik, mint a pörgésre. Talán az átlagtól annyiban azért mégis eltérek, hogy én ezt a csendet már ifjúkoromban is imádtam!

Itt a kerületben nőttél fel?

Nem, az első húsz évemet a tizenharmadik kerületben töltöttem, nagyjából fele-fele arányban Angyalföldön, illetve Újlipótvárosban. Szüleimmel az Árpád-híd mellett egy panellakásban, éltünk kilátással a Margit-szigetre, a Dunára, onnan átköltöztünk ’84-ben a Pozsonyi útra, közvetlenül a Szent István Park mellé, egy gyönyörű bauhaus ház, erkélyes szintén dunai panorámás, emeleti lakásába. Utólag ez hihetetlen, ma már ilyen el sem képzelhető – csak egy sima lakáscsere volt, amit most aligha lehetne nyélbe ütni. Ez a költözés meghatározó volt számomra, teljesen beleszerettem az újlipótvárosi miliőbe, utána nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy ha majd különköltözöm a szüleimtől, én csakis ebben a városrészben szeretnék lakni a továbbiakban.

Ez nem így alakult, ha jól tudom, hiszen egy szerencsés véletlennek köszönhetően az egyetemet rögtön Párizsban kezdted.

Francois Mitterand az akkori francia köztársasági elnök ellátogatott az iskolánkba a rendszerváltás után és a fogadására egybegyűjtött, vigyázzállásban sorakozó franciatagozatos diákok közül találomra pont engem választott ki, így engem ért az a megtiszteltetés, hogy az egyik francia egyetemen folytathattam tovább a tanulmányaimat. Egyrészt örültem a lehetőségnek, de mivel itthon egy egyszerű, átlagszínvonalon éltünk, tudtam, hogy szüleim támogatására nem számíthatok teljes mértékben, és a kinti szállásomat és ellátásomat majd nekem kell valahogy finanszíroznom. Ezért az egyetem mellett különböző alkalmi munkákat vállaltam, és persze kajtattam a minél olcsóbb, megfizethetőbb albérleteket. Volt, hogy kilenc négyzetméteren laktam, máskor meg többedmagammal egy húsz négyzetméteres, szegényes tetőtéri manzárdlakásban, viszont ott legalább a WC ablaka a Notre Dame-ra nézett. Két év után feladtam az egész kinti életet, és inkább itthon diplomáztam le.

Miután hazajöttél megvalósult az újlipótvárosi álom?

Nem, akkori barátnőmmel albérletbe költöztünk. Először a XII. kerület tetején, fenn a Széchenyi-hegyen béreltünk egy lakást, majd a csillebérci üdülőtelepen találtunk egy cölöpökön álló, kétszintes téliesített faházat, kandallóval, teljes panorámával a hegyekre, a városra. A ház közvetlenül az erdőszélén, egy zsákutcában volt, őzek, me mindenféle vadak voltak a szomszédjaink. Ez az egész idilli környezet olyan kikapcsolódást, és feltöltődést nyújtott, hogy időközben a pesti lakás álomképe lassan átalakult valami kertes, jó levegőjű, békés ingatlanná. Aztán a párkapcsolat véget ért, visszaköltöztem belbudára, egy akkor megörökölt társasházi lakásba.

Érzek egy kis csalódást a hangodban. Újra benzingőz a zöldkörnyezet után.

Kétségtelenül más volt, mint amit megszerettem, de egy pár évig ebben a Pauler utcai lakásban éltünk már a feleségemmel, igazából csak a kisfiúnk megszületése után kezdett terhessé válni a lakás. A környéken állandóan építkeztek, ebből adódóan folyamatos volt egy alapzaj, másrészt nem volt lift a házban, s természetesen mi a harmadik emeleten laktunk, ahova a szokásos csomagokon és pakkokon kívül most már a babakocsit is fel kellett cipelni mindennap. Egyszer csak elegünk lett ebből az egészből, és inkább beköltöztünk egy ismerősünk Orbán-hegyi lakásásba, ahol aztán két és fél évig laktunk.

Elkezdtetek ingatlanokat is nézni?

Hát, először úgy tűnt, hogy talán meg tudjuk vásárolni a bérelt ingatlant, de miután ez meghiúsult, elkezdtünk keresgélni a környéken. Közben tavaly ősszel eladtuk a Pauler utcai lakást, illetve a feleségem zuglói kis garzonját. A kettő árával és némi hitelösszeggel tudtunk gazdálkodni, de sajnos az Orbán-hegyi, Széchenyi-hegyi ingatlanokat így is ki kellett zárnunk a keresésből, inkább a II. kerületre kezdtünk fókuszálni.

Az agglomerációban nem jött szóba?

Szerintem már iszonyatosan zsúfoltak ezek a települések, és egyszerűen katasztrófa bejutni a városba akár a Pilis felől, vagy Solymár, Budakeszi irányából. Budapesten kívül egyetlen egy környéken néztünk még ingatlanokat, a Velencei-tónál – közvetlen vízparti házakat – hiszen az M7-es autópálya révén onnan félóra a főváros. De itt is durván tíz millióval drágábban kínálták az ingatlanokat, mint amennyit valójában érnek.
Hiába tetszene, igazság szerint így kisgyerekestül már a XII. kerület teteje is túl messze lett volna. Rájöttünk, hogy a II. kerület a legideálisabb: zöldövezeti, de ugyanakkor viszonylag gyorsan és könnyedén el lehet jutni bárhova.

Mesélj egy kicsit a lakásról. Ez az igazi?

Jelen körülmények között az! Megnéztünk egy jó párat… Azt hiszem viszonylag gyorsan, nagyjából félév alatt megtaláltuk azt, amit kerestünk. Csendes mellékutcában, de egy játszótér közelében áll ez a húszas években épült villaépület, aminek az egyik földszinti lakásást vásároltuk meg. A lakók felosztották egymást közt a villa közös kertjét, így kaptunk egy kizárólag sajáthasználatú, közel kétszáz négyzetméteres kertrészt, terasszal és a hozzákapcsolódó füves területtel. Ha belegondolok, tulajdonképpen én világéletemben földszinti lakásra vágytam, itt nem kell lépcsősorokat mászni, viszont tartozik hozzá egy elfogadható méretű, könnyen kezelhető zöld terület, ahol a kutyától kezdve a gyerekig, mindenki jól érzi magát.

Mennyire kellett átalakítanotok a lakást?

Kisebb-nagyobb felújításokra szükség volt. A fürdőszobában kicseréltük a szanitereket, járólapokat, a konyhában a bútorokat, a szobákban a laminált parkettát.
Tökéletes az elosztás, tágasak a helyiségek, egészséges méretű a konyharész, és ami fontos szempont volt, a nappalin, hálószobán, és a gyerekszobán kívül van még egy plusz helyiség is, amit lefoglalhattam dolgozószobaként. A gyerekszobához tartozik egy külön fürdőszoba is, de ennek igazából majd csak évek múlva lesz jelentősége, amikor fiúnk elkezd önállósodni. Kisebb átalakítással a lakásnak ez a területe teljesen elszeparált garzonná is átalakítható.

Milyen stílusú a belcsíny?

Konkrét elképzelésekkel vágtunk bele a lakásbelső kialakításába. Mindketten egy világos, provance-i hangulatú, jellemzően pasztellszínekkel díszített, ugyanakkor színes bútorokkal berendezett igazi bohémtanyáról álmodtunk, aminek most megfelelő kiegészítői a gyerek által szanaszét hagyott játékok.
Úgy érzem, nagyjából megvalósítottuk azt, amit akartunk, s talán már csak egyetlen dolog hiányzik a tökéletességhez: még szeretnénk egy tetőt építeni a terasz fölé, hogy a nyári zivatarok se állják többé útját a mediterrán sziesztának.