Rossz hír a paneltulajdonosoknak: idén már nem lesz panelprogram

IB, 2011-03-30 14:31:00

Ebben az évben már nem hirdetnek új panelprogramot, és a korábban beérkezett pályázatok jelentős részét is a szén-dioxid kvótákból a jövőben befolyó összegek terhére fizetik ki – közölte Bencsik János klíma és energiaügyért felelős államtitkár. Családi házak energetikai beruházásaira viszont hamarosan új pályázatok jelennek meg.

Ami konkrétan a panelprogramot illeti, az államtitkár elmondta, a 2008-ban elindított ZBR I. panelprogramon belül 950 pályázat ügyében született támogató döntés, ebből 623 pályázat esetében van aláírt szerződés. Ez mintegy 32 ezer lakás felújítását tudja biztosítani.

A jelenlegi forrásokat, tehát továbbra is az évekkel ezelőtt kiírt, de ki nem fizetett pályázatok, illetve azok a pályázatok kötik le, amelyeknél a pozitív döntés ellenére még a szerződés aláírása sem történhetett meg forráshiány miatt.

Immár 2009 óta tudott volt szakmai körökben, hogy az előző kormány túlvállalta magát a panelrehabilitációs pályázatokkal, így a kvótapénzekből kellett pótolni a hiányt, miközben érdekes módon a kvótapénzek által biztosított fedezetre hivatkozva újabb pályázatot írtak ki.

A jól ismert helyzet ellenére az utóbbi időben a kormányzati kommunikáció azt sugallta, hogy idén lesz új pályázat. Majd az idei 4 milliárdos panelprogramra előirányzott kifizetés bejelentésekor vált egyértelművé, hogy amíg a régi pályázatok nincsenek kifizetve, addig nem lesz új pályázat.

Ezzel egyébként a szakma nagy része egyetért, mondván: nem lenne jó keverni a régi és új pályázatokat.

A családi házas pályázatok híre mindenképp pozitív, hiszen a kimutatások szerint nem a panelházak, hanem az egylakásos épületek energiafelhasználásának csökkentésével lehet a legtöbb energiát megtakarítani.

Tovább a cikkre...

Kapcsolódó cikkek

Cikk megosztása

Friss cikkek

Amire egy ingatlanosnak szüksége van