- Ingatlanosnak vagy műszaki szakembernek tartja magát elsősorban?

- Nehéz eldönteni. Alapvégzettségem építőmérnök, 1989-ben végeztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Ingatlanüzemeltetőként a távközlésben dolgoztam sokáig, ott végigjártam a szamárlétrát, azaz gondnokként kezdtem, és igazgatóhelyettesként váltam el a cégtől. Azután különböző külföldi befektetőknek dolgoztam független szakemberként. És még volt néhány vezető poszt, amit betöltöttem, mielőtt ez a feladat - a REAG – megtalált.

- A műszaki tudást megszerezhette az egyetemen. De embereket vezetni, irányítani…?

- Külön iskoláim nincsenek erre vonatkozólag, igazából belecsöppentem a főnöki helyzetbe. Szeretek dolgozni, „húzni az ekét”, ezt fölismerték a feletteseim, és kiemeltek, mint fiatal, energikus szakembert. Szerencsém volt, mert a MATÁV-nál éppen a kultúraváltás időszakában lépegettem fölfelé a ranglétrán, és akkoriban a cég sokat fektetett abba, hogy képezze a vezetőit a különböző tréningeken.

- Ahol megtanulhatta, mik is a legfontosabb vezetői kvalitások…

- Hagynám az elkoptatott szlogeneket, hogy teherbírás, elkötelezettség, lojalitás…ezek természetes dolgok, ha valaki vezető akar lenni. Ennél fontosabb és izgalmasabb, hogy a vezető higgyen az embereiben, képes legyen motiválni, megfelelően értékelni őket, merjen hosszú távon tervezni, jövőképet festeni, tudjon csapatot létrehozni a munkatársakból. Persze, az sem árt, ha ért ahhoz, amit csinál.

- Feltételezem, rendelkezik ezekkel a készségekkel és képességekkel, mert másképpen nem juthatott volna ilyen szintre...

- Az ember soha nem lehet elégedett önmagával, mert akkor vége. Ha úgy hiszi, nincs már új dolog, amit meg kell ismernie, tanulnia, elveszíti a nyitottságát. Folyamatosan fejlődni kell, hiszen a világ iszonyatos tempóban változik. Ha csak a számítástechnikára gondol, amikor én elkezdtem az egyetemet, a számítógépek még szobaméretűek voltak, ma félkilós, netes laptoppal rohangálunk, amire mégis ráfér a teljes szakmai előéletünk és a cégünk hatalmas adatbázisa.

- A benyomásaim szerint Ön olyan ember lehet, aki állandóan dolgozik, ha másképpen nem, hát önmagán...

- Az kétségtelen, hogy a legkorábban érkezők és a legkésőbb távozók között vagyok az irodában, de egy vezető a saját adminisztrációját, a saját kötelezettségeit szinte kizárólag csak a munkaidőn túl tudja lebonyolítani. Tehát reggel és 9 előtt és este 6 után. Ma már ez nem probléma, a gyerekeink - hárman vannak - már nagyok, a feleségem is vezető beosztásban dolgozik, megszoktuk a „korán megyünk - későn jövünk” stílust.

- A gyerekek kiskorukban sem panaszkodtak arra, hogy ritkán találkoznak?

- Azt bizony mondták néha, hogy a fényképemet gyakrabban látják, mint engem, ott van a polcon, mire én mindig megpróbáltam elmagyarázni nekik, hogy az eredmények, sőt a puszta talpon maradás érdekében is rengeteg energiát kell befektetnünk. Próbáltam felkészíteni őket az életre, hogy lássák, mit és miért csinálnak a szülők. „Kegyetlen” apuka voltam, nyáron elküldtem őket dolgozni, ismerjék meg, mit jelent a munka, a pénzkeresés. Mára a pozitív visszajelzéseket is megkaptam.

- Magára szán-e elég időt?

- Szabadidőm nagyon kevés van. Imádom a zenét - hallgatni is, művelni is. Gitározgatok, az öcsémmel szoktuk összejönni egy kis közös zenélésre. Hetente egyszer elmegyek fitnessterembe, ahol van uszoda, szauna. A ház körül mindig akad valami megjavítani való – a barkácsolás is kikapcsol. Ahogy az életben is nagyon aktív vagyok, a pihenést is így szeretem tölteni.