A Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) bemutatta azt az építészeti javaslatokat összefoglaló anyagot, ami az új otthonteremtési program bérlakásépítési részének alapja lehet. Ezt persze még sem TLE, sem a kormányzat nem erősítette meg, de sokat mond, hogy mind az új Széchenyi Tervben láthatóan építettek a TLE javaslataira.
Évi 40 milliárd forint támogatás hozzávetőleg évi 5.000 bérlakás felépítését, finanszírozását tudná megoldani, további költségvetési támogatás nélkül, körülbelül 1000 forint havi és négyzetméterenkénti bruttó bérleti díj mellett – ez szerepel a TLE által készített összefoglalóban. Ez azt jelenti, hogy ekkora éves költségvetési támogatás mellett, minden felépülhetne 5000 bérlakás, így például 20 éven belül létre jöhetne egy 100 ezer minőségi lakásból álló önfenntartó állomány. Leegyszerűsítve: 5000 lakás felépítése 80 milliárdos költséget jelent, melynek 40 milliárd lenne a külső finanszírozási igénye, ha megvan a 40 milliárdos állami támogatás.
A hitel törlesztését és költségeit az 1000 forintos bruttó bérleti díj fedezi, így a kölcsön lejártával a rendszer teljesen önjáróvá válna, adott esetben támogatás nélkül is tovább nőhet az állomány. Fontos, hogy a TLE ilyen díjak mellett elsősorban a bérből és fizetésből élők lehetőségeit bővítené, ugyanakkor jelzik, hogy a szociális városrehabilitációs programok költségeit is lehetne így csökkenteni (lásd. 17. oldal). A bérleti díjakat könnyen differenciálhatnák a modellen belül, például azzal, hogy az állomány bizonyos részét piaci alapon adják ki, ami a hátrányos helyzetű családok kedvezményeit finanszírozná. Érdekes mozzanata a TLE összefoglalójának, hogy a bérlők egyes csoportjainál előírnák az előtakarékosságot is.
A programjavaslat azzal támasztja alá az állami támogatás létjogosultságát, hogy azért cserébe kapunk plusz költségvetési bevételeket, munkahelyeket, működő ipart, a hazai lakásállomány minőségi megújulását, energiahatékonyságot és a régóta hiányzó munkaerő mobilitást, illetve – ahogy említettük - a létrejövő bérlakás állomány megkönnyíti a város rehabilitációs projektek véghezvitelét is. A TLE állásfoglalása szerint, tehát az államilag ösztönzött bérlakásépítés minden tekintetben közhasznú célkitűzés.