- Ha jól tudom, mint oly sokan az ingatlanszakmában, Ön is építészként végzett…

- Így igaz, tervezőként kezdtem a pályafutásomat, csak 30 éves koromban váltottam, és kerültem a beruházói oldalra. Sokféle épület megszületésében volt szerepem, autószalon, bevásárlóközpont és egyetemi épület egyaránt szerepel ezek között.

- Már kisfiúként is nagy házakról álmodozott?

- Az hamar kiderült, hogy a reál tárgyak érdekelnek, édesapám is mérnökember, biztosan ez is hatással volt rám. De a dolog azt hiszem akkor dőlt el, amikor a kezembe vettem egy akkoriban híresnek számító könyvet, a Callmeyer és Rojkó: Az én házam című munkáját. Akkor nagyon megtetszett a házépítés, a tervezés gondolata. 16 évesen pedig már tudtam, hogy a BME építészkarára felvételizem.

- Az egyetem elvégzése után Németországban töltött másfél évet. Miért választotta 1993-ban Münchent?

- Egy nagy tervező cégnél megpályáztam egy gyakornoki pozíciót, és elnyertem. Két szempont is közrejátszott abban, hogy német területet választottam. Egyrészt, ehhez a nyelvhez sokkal jobban kötődtem, mint az angolhoz, mivel anyai ágon sváb vér csörgedezik az ereimben, rokonok is éltek kinn, a nagyszüleim pedig otthon németre váltottak, ha nem akarták, hogy a gyerekek értsék, miről folyik a szó. Aztán persze egyszer csak értettük… Másrészt, mert az építőiparban régi hagyomány a német kapcsolat. Ha megfigyeli, nálunk az építőipari szaknyelv német, a használt anyagok, szerkezetek jelentős része Németországból jön, az építőipari szabványok szerkezetükben sokszor szinte egy az egyben a németből vannak átvéve. Történelmi hagyomány a német építőipari kapcsolat.

- Amikor hazajött, gondolom tárt karokkal várták a hazai cégek…

- Lehet, hogy tárt karokkal vártak volna, de én magántervezőként kezdtem el dolgozni, a nyelvtudásommal és a legmodernebb tervezőszoftverek ismeretével jól elboldogultam. Több projektben is részt vettem, míg kikötöttem az Ipartervnél, amely az ELTE déli tömbjének tervezéséhez keresett munkatársakat. Hasznos öt év volt, csodás műhely, annak idején az összes nagy építészünk megfordult itt.

- A tervezés, az alkotás most nem hiányzik az életéből?

- Az építészeti tervezés hosszú és összetett folyamat, az építész pedig sokféle lehet. Van, aki a legkisebb részletekig szeret kidolgozni egy épületet, és azt élvezi, hogy minden apró elemről maga dönt. Én viszont a koncepcióalkotásban voltam-vagyok erős, számomra ez a legizgalmasabb dolog. Engem csak addig érdekelt igazán egy terv, amíg kialakult az alaprajzban és metszetben, hogyan nézzen ki az épület. Itt a BIF-nél nem olyan rég még rajzi vázlatokat is készítettem, persze ez a mai időbeosztásomba már nem fér bele.

- Olyan egyenesnek tűnik az ön karriervonala. Jött egy lehetőség… még egy lehetőség…és ma vezérigazgató, bőven innen a negyvenen.

- Szerencsésnek mondhatom magam, mert sosem kényszerből váltottam. Megpályáztam olyan projektet vagy pozíciót, ami megtetszett, de eközben jól éreztem magam ott is, ahol éppen voltam. Váratlanul ért ez a vezérigazgatói megbízás, nagy megtiszteltetésnek veszem, örülök, hogy értékelik a munkám, de nem a pozíció vonz, hanem a kihívás. Szeretek új dolgokat létrehozni, régebben is voltak „világmegváltó” ötleteim olyan területeken, amelyek nem feltétlenül az én kompetenciám alá tartoztak, most itt a lehetőség, hogy azokat is kipróbáljam. És itt bizony már nem mentheti fel magát az ember, hogy ezt vagy azt azért nem csinálhatta meg, mert „nem engedték” – a siker közös, de a kudarc egyedül a tied.