Visszavágják a szocpolt és a kamattámogatást

IB, 2009-05-12 00:00:00

Átalakul vagy úgy is mondhatnánk, megszűnik a lakástámogatási rendszer nyáron, ami a lakáspiac kínálati oldalán szabályos pánikot okozott. A legnagyobb érvágást a szocpol leépítése jelenti.

Nagyságrendileg 20 ezer család veszi igénybe a szocpolt úgy, hogy abból ingatlanpiaci tranzakció lesz, tehát nem lakásbővítésre. Ezek a tranzakciók persze további adásvételeket generálnak, így a támogatás visszavágása érzékenyen érinti majd nemcsak a lakásépítőket, de a használt lakást forgalmazókat is.

A lakásépítési kedvezményre évente átlagban 35 milliárdot költ az állam. Ez a Magyar Lakásépítők Országos Szövetségének számításai szerint önmagában 10 ezer 50 négyzetméteres lakás építését támogatja, mely az áfa és járulék bevételeket alapul véve 60 milliárdos költségvetési bevételt jelent. Ha ezek a lakások nem épülnek fel, akkor 40 ezer munkahely szűnhet meg, ami 40 milliárdnyi többletköltséget okozhat.

A Társaság a Lakásépítésért Egyesület arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakásépítésekkel összefüggő támogatások leépítése nem válságkezelő, hanem válságot növelő intézkedés. Demográfiai kérdéseket is felvet a szigorítás, hiszen a megelőlegezett szocpol a fiatal családok számára hatékony motivációnak tűnt a gyermekvállalásra.

A megszorítások a kamattámogatást is sújtják, mely ugyan nem képviselt jelentős részt a lakáshiteleken belül, ugyanakkor a forint gyengülése miatt ismét egyre népszerűbbek lett az így nyerhető forrás. Tavaly például mintegy 15 ezer kamattámogatott hitelt vettek fel, körülbelül 70 milliárd forint értékben. Ez kevesebb, mint az újonnan felvett, jelzáloggal fedezett devizahitelek mennyisége egy hónap alatt (a válság előtt). Mivel a korábban felvett hitelek után fizetendő állami támogatással a kormány nem tud mit kezdeni, az itt realizálódó megtakarítás nem számottevő.
A gázártámogatás kivezetése, átalakítása szakértők szerint majd ősz tájékán fogja megütni az így lassan cammogó panelpiacot.

Évente körülbelül százezer ingatlan adás-vétel történik, s ennek mintegy egyharmadához kapcsolódik valamelyik kedvezmény. A most elindult „végső roham” a kedvezményekért még lendíthet egyet a piacon, de azt még találgatni sem lehet, mi következik nyár után.

A szocpol értéke 2007-es áron

 

Cikk megosztása

Friss cikkek

Amire egy ingatlanosnak szüksége van