2012. május 23., szerda - Dezső
Futballakadémia fejlesztés Debrecenben
2012-03-20 11:00:00
Szakmai konferencián mutatták be a Debreceni Labdarúgó Akadémia tevékenységét és céljait hétfőn Debrecenben, majd letették az edzőkomplexumának alapkövét. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a konferencia megnyitó beszédében elmondta: a Debrecen-Pallagon 1,15 milliárd forintból megépülő létesítmény 13 hektáros területén nyolc füves és egy műfüves pálya, illetve több kispálya épül. Ezen túl egy csaknem kétezer négyzetméteres épületegyüttesben...
Idegenforgalmi együttműködésről állapodott meg Debrecen és Miskolc
2012-02-26 06:00:00
A debreceni repülőtér nyáron induló menetrend szerinti forgalmával nyíló turisztikai lehetőségek minél jobb kihasználása érdekében összefog Debrecen és Miskolc - jelentette be a két város polgármestere a pénteki debreceni megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón. Kósa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere elmondta: a Wizz Air június 18-án induló járata Debrecen és London-Luton között a régióban fellendítheti a turizmust. Azzal számolnak, hogy...
Elkészült a Debreceni Egészség Központ fejlesztési projekt
2012-02-20 07:00:00
Csaknem 12 milliárd forintos beruházással elkészült a Debreceni Egészség Központ fejlesztési projekt; a fejlesztést szombaton az orvoscentrum Kapcsolat napja programjai keretében adta át Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Rácz Róbert hajdú-bihari kormánymegbízott és Kósa Lajos (Fidesz), a város polgármestere. Debrecen tudatosan készül külföldi betegek fogadására is...
Áprilisban készül el az új debreceni stadion terve
2012-02-09 05:00:00
Legkésőbb április elejére elkészülnek az új Loki-stadion tervei. A mérnöki stáb már összeállt, a szakemberek szerdán terepszemlét is tartottak a Nagyerdei stadionnál. A felelős tervező konkrétumokat még nem árult el az elképzeléseiről, de azt mondta, Európában is egyedülálló stadionja lesz Debrecennek, 17-21 ezer fős befogadóképességgel.
Jövőre 1 milliárd jut a budapesti stadionokra, Debrecenre azonban továbbra is 10 (!)
2011-12-22 05:00:00
Az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke megerősítette az Inforádiónak, hogy a költségvetés átalakítása miatt jövőre (csak) egymilliárd forint jut a Puskás Ferenc Stadionra és az Üllői úti Albert Flórián Stadionra. A Puskás bontása leghamarabb nyáron kezdődhet vagy inkább jövőre, az Albert Stadiont pedig először vissza kell szereznie az egyesületnek McCabe-től, hogy bármi is töténjen. A debreceni arénára szánt 10 milliárd forint...
Kínai cégek települnek Debrecenbe - 10 ezer új munkahely és ipari ingatlan boom?
2011-10-26 05:00:00
Kína Belső-Mongólia tartományából novemberben Debrecenbe érkezik annak a húsz cégnek a képviselője, amelyek várhatóan tízezer új munkahelyet teremtenek a következő években a városban - közölte Herdon István, a Xanga cégcsoport igazgatója kedden sajtótájékoztatón. Elmondta: több mint két éves előkészítő munka eredményeképpen szeptember 29-én Budapesten konkrét együttműködési megállapodásokat írtak alá a kockázati tőkebefektető és ipari...
Új logisztikai raktárcsarnok Debrecenben (10 ezer m2)
2011-10-15 09:00:00
A Delog Debreceni Logisztikai Szolgáltató Központ Kft. új logisztikai raktárcsarnoka nem csupán Magyarországon mondható korszerűnek, hanem nemzetközi viszonylatban is élenjáró és környezetbarát megoldásokat alkalmazott – hangsúlyozta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára 2011. október 13-án, a csarnok ünnepélyes átadásán.
Új üzemeltetője van a debreceni repülőtérnek
2011-08-26 09:00:00
A Xanga cégcsoporthoz tartozó Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Kft. üzemeltetheti a jövőben a cívis város nemzetközi repülőterét, miután a város közgyűlése csütörtökön módosította a repülőtér üzemeltetési szerződését. A cég ezzel megszerezte az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft. 74 százalékos üzletrészét, s 75 évig üzemeltetheti a repülőteret, miközben a repülőtéri ingatlan és eszközvagyon önkormányzati tulajdonban marad.
Az MSZP is támogatja a debreceni repülőtér üzemeltetésének átadását
2011-08-24 05:00:00
A debreceni közgyűlés e heti ülésén a háromtagú szocialista frakció is támogatni fogja a városvezetés által kötendő szerződést, amellyel új üzemeltetőhöz kerül a városi repülőtér - közölte Zsiros Zsolt, az MSZP helyi frakcióvezetője kedden. Az ellenzéki politikus indoklása szerint a jelenlegi konstrukcióban nem lehet nyereségesen üzemeltetni a repülőteret, az évente mintegy 300 milliós terhet ró az önkormányzatra és ezáltal a város lakosságára.
Debrecen: két év múlva épülhet fel 12 milliárd forintból a Nagyerdei Stadion
2011-05-31 12:10:00
Két év múlva elkészülhet Debrecenben az új Nagyerdei Stadion: kedden létrejött az a projektcég, amelyet az állami pénzből épülő létesítmény rekonstrukciójának megvalósítására hoztak létre.
Milliárdos fejlesztés Debrecenben - 150 embernek ad munkát a XANGA
2011-04-28 16:33:00
A XANGA cégcsoport ötmillió eurós befektetésével logisztika szolgáltató és technológiai központ épül a debreceni Határ úti Ipari Parkban; a nyár végére elkészülő beruházás mintegy 150 embernek ad munkát - jelentette be Herdon István, a XANGA igazgatója a szerdai bokrétaavató ünnepségen. A beruházás eredményeként az amerikai tulajdonú POPZ mikrohullámú popcorn gyártó cégcsoport európai logisztikai és csomagoló központja Debrecenben valósulhat meg....
Sikeresen tiltakoztak a lakók – mégsem lesz zártkerti építményadó
2011-04-28 12:10:00
Kósa Lajos debreceni polgármester javaslatára mégsem kell építményadót fizetni azoknak a zártkertekben élőknek, akik lakáscélra használják ingatlanjaikat. A debreceni közgyűlés arról döntött, hogy az önkormányzat illetékese dolgozzon ki egy új szabályozást, ami nem az eredeti állapot visszaállítását jelentené, hanem segítséget adna az érintetteknek. Januártól vetett ki helyi adót az önkormányzat ezekre a lakásokra, ami ellen többször tiltakoztak az...
Debrecen: nyáron kezdődhet az új futballstadion építése
2011-04-13 11:49:00
A debreceni önkormányzat tervei szerint egy hónapon belül kiírhatják a közbeszerzési pályázatot az új debreceni futballstadion építésére, a munkálatok pedig augusztus 20. után kezdődhetnek - mondta el Kósa Lajos polgármester szerdán. Az önkormányzat és a magyar állam minden lényeges kérdésben megállapodott egy közös projektcég megalapításáról, amit kettős ügyvezetéssel fognak vezetni. A stadion maximum 20 ezer néző befogadására lesz alkalmas, nem...
Hiába vitték le az árát, 1,9 milliárd forintért sem kelt el az Aranybika
2011-03-29 15:14:00
A második pályázaton sem érkezett ajánlat az Aranybika megvásárlására. A patinás hotelt most 1,9 milliárd forintért árulták, várhatóan tovább csökken majd az ára. A Cívis Hotels Zrt. anyagi nehézségei miatt adnák el a Debrecen jelképének számító Aranybika hotelt. A Grand Hotel Aranybika megvásárlására az első pályázati körben nettó 2,1 milliárd forintos induló áron lehetett pályázni. Az Aranybikán kívül áruba bocsátották a Cívis Hotels Zrt....
Hamarosan átadják a közel 500 millió forintos Cívis Inkubátorházat Debrecenben
2011-03-07 15:04:00
Hamarosan átadják a Cívis Inkubátorházat Debrecenben, melynek célja az innovatív kis- és középvállalkozások támogatása, ezáltal pedig a régió gazdaságfejlesztésének előmozdítása. Az új épületkomplexum Debrecen belvárosában, a Piac utcán, közel 2800 m2 alapterületen került kialakításra. Az Inkubátorházat közel 230 millió forint európai uniós forrásból és 270 millió forint önerőből sikerült megvalósítani.
Irodabérleti tranzakció Debrecenben
2011-02-23 08:07:00
Debrecen belvárosában, a Carion Ingatlan Befektetési Alap tulajdonában levő, jelentős belső felújításon átesett irodaházban új bérlővel indult a 2011-es év: több mint 500 m2-es irodaterületre, három éves időtartamra írt alá bérleti szerződést az EPAM System Kft. A volt T-Com irodaházként ismert épületet a Colliers International Hungary értékeli 2008 óta – tudtuk meg Lak Tibortól, a nemzetközi ingatlanügynökség értékbecslési és tanácsadási...
Szerkezetkész a debreceni Informatikai Kar új épülete
2010-11-26 08:23:00
Elérte legmagasabb pontját az 1,8 milliárd forint uniós forrásból megvalósuló debreceni Informatikai Kar új épülete.
Nettó 2,1 milliárd az Aranybika Debrecenben
2010-11-17 00:00:00
Ennél vélhetően olcsóbban is megszerezhető lesz Debrecen ékessége.
Döntöttek: 2 év alatt 10 milliárdot kap Debrecen stadionra
2010-11-08 00:00:00
A kormány két év alatt, két részletben 10 milliárd forintot szán az új debreceni stadionra.
ÁSZ: jó példák támogatott turisztikai fejlesztésekre
2010-10-25 00:00:00
Az Állami Számvevőszék 10 támogatott turisztikai projekten vizsgálta a beruházások munkaerőpiaci, gazdasági és multiplikátor-hatásait. A mérleg pozitív, lássuk a számokat!
Új loki stadion?
2010-05-03 00:00:00
Kováts Ákos, Debrecen főépítésze elmondta, az új debreceni stadion tervei már alakulnak. Értesülések szerint 15 ezres stadion épülne a jelenlegi létesítmény helyén, melyet mobil lelátóval 18 ezresre is bővíthetnék. A DVSC új stadionja állami támogatásból épülhetne fel 5-10 milliárd forintért.
Brüsszel szereti a magyar villamosokat
2009-05-12 00:00:00
Az Európai Bizottság újabb három magyar nagyprojektet engedett át, köztük a szegedi villamoshálózat fejlesztését. Debrecen és Miskolc után Szeged nemcsak új villamosokat, de trolikat is kap.
Félbehagyják a debreceni Latinovits Színházat
2009-04-13 00:00:00
Idén sem készül el a debreceni Latinovits Színház, ugyanis 1,5 milliárd forint hiányzik a belső építészeti és a színpadtechnikai munkák elvégzéséhez.
Debrecen lakáspiaca: kitartó kereslet, lassuló forgalom
2009-04-13 00:00:00
Debrecen ingatlanpiaca mind a forgalmat, mind az árakat nézve előkelő helyet foglal el az országos rangsorban. Egyelőre úgy tűnik, hogy a gazdasági válságnak még nem sikerült ellehetetlenítenie a helyi piacot. A kereslet némi kivárás után újra felpörgött, azonban a tranzakciók száma csökkent.
Kollégiumfelújítás magántőkéből
2008-12-11 00:00:00
November közepén átadták a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum kibővített II. számú kollégiumát.
Megyei jogú városrehabilitáció
2008-11-26 00:00:00
Az eddigi legnagyobb szabású városrehabilitációs programról döntött a
kormány, amelynek keretében 14,6 milliárd forintból 9 megyei jogú város belvárosa újulhat meg. Régi, évtizedes városfejlesztési álmok valósulhatnak meg így, új közösségi terek jöhetnek létre, megújítják a közszolgáltatási lehetőségeket – főleg, ha a városok az állami mellé teszik a saját pénzüket is.
Fórum Debrecen
2008-11-26 00:00:00
A Finta mérnöki iroda és a nyíregyházi Bán Ferenc építészeti stúdió tervei alapján elkészült az utóbbi száz év egyik legnagyobb debreceni beruházása, a Fórum Debrecen kulturális és kereskedelmi központ, amely mintegy 25 milliárd forintba került, s amelyet 20 hónap alatt, 35 százalékos önrésszel építették fel.
Apollo Superior: újabb bevásárlóközpont épül Debrecenben
2008-10-02 00:00:00
Húszezer négyzetméteres kereskedelmi központ és egy hozzá kapcsolódó parkolóház alapkövét tették le Debrecen belvárosában. A beruházó SCD Group az első ütemben egy 450 férőhelyes, 18 ezer négyzetméter alapterületű parkolóházat épít.