Keresés eredménye

találat, keresett kifejezés: GB Európa

Komoly érdeklődők, eladott lakások

2010-10-28 00:00:00
Kiállítói tapasztalatok szerint idén ősszel a 17. Budapesti Lakásvásár ismét jó eredményeket, lakáseladásokat hozott. Annak ellenére, hogy ősszel általában kevesebben vannak, mint tavasszal, a forgalom élénkebb volt, mint május elején. A szervezők közel 8 ezer látogatót regisztráltak. A vásárt kísérő szakmai rendezvényen az érdeklődés minden korábbinál jelentősebb volt.

Lakáspiaci összefoglaló - Nyugvópont

2010-09-24 00:00:00
Két év telt el a válság kirobbanása óta és mostmár mindenki tisztában vele, hogy a lakáspiacon nem lesz gyors visszapattanás a hirtelen esést követően.

Akcióban a Lakásvásár

2010-06-01 00:00:00
Május első hétvégéjén immár 16. alkalommal rendezték meg a Budapesti Lakásvásárt a SYMA Rendezvényközpont nagycsarnokában. A válság sajnos már nem számított újdonságnak Magyarország legnagyobb lakáspiaci rendezvényén, így az akciók most sem maradtak el. A 7500 látogatónak köszönhetően a fél évvel ezelőtti, őszi vásárhoz képest a tavaszi Lakásvásár ismét erősebb volt, a 140-es kiállítói szám pedig nem mérséklődött tovább. Kiváló, jó, a...

Israel Benyakar: Keresletnövekedést jósolunk

2010-05-03 00:00:00
A GB Európa Ingatlan az idei évben új lakásberuházásokat indít és továbbra is a Lakásvásár főtámogatójaként jelzi a lakáskeresőknek, hogy a piac egyik legtőkeerősebb, hosszú távú tervekkel rendelkező ingatlan vállalkozása. A cég egyik alapítójával és vezérigazgatójával, Israel Benyakarral beszélgettünk.

Israel Benyakar a lakáspiacról

2009-08-09 00:00:00
Az új lakások piacán úgy látom, hogy a kifejezetten jó tavaszi hónapok után a lendület némileg megtörni látszik júniusban. Ennek elsősorban - véleményem szerint - az áfaemelés az oka, ugyanis még a szakemberek számára sem világos, hogy az új lakást vásárlóknak melyik részlet után mennyi áfát kell fizetniük.

Israel Benyakar: Szemben a válsággal

2009-04-13 00:00:00
A GB Európa portfoliójában ötezer építés, illetve tervezés alatt lévő lakás van. Israel Benyakar ügyvezető szerint a kereslet általános csökkenése ellenére továbbra is el tudják adni a lakásokat, ugyanis a kínálat szintén nagymértékben csökken. A hosszú távra tervező befektető forintban gondolkodik, és arra számít, hogy a budapesti lakáspiac lassú, de tartós áremelkedés előtt áll, az évente átadott új lakások száma pedig radikálisan megnő.

Idén is a Cordia adta el a legtöbb lakást

2009-03-15 00:00:00
Az ECORYS Magyarország felmérése szerint 2008-ban is a Futureal Csoport tulajdonában lévő Cordia Zrt. értékesítette a legtöbb új lakást Budapesten. A 100 lakásnál többet értékesítő fejlesztők mindössze 2500 lakást adtak el tavaly, ami 50 százalékos visszaesés az előző évhez képest!

Duna Terasz lett a Danubio Parkból

2008-11-12 00:00:00
Tizenegy hektár, kétezer lakás, ebből az első ütemben 362 jövő őszre – nagyjából így lehetne összegezni a Danubio Parkról Duna Teraszra átkeresztelt beruházás legfontosabb adatait. Kétségkívül gigaprojekt épül a Duna-parton, ám a tulajdonosváltás után még sok a nyitott kérdés. Az első ütemben nagy változások nem lesznek, a későbbiekben azonban több módosítás történhet a koncepcióban.

Balogdy Hajnalka: A humán és a reál terület egyaránt érdekel...

2008-10-16 00:00:00
A nyáron megroggyant spanyol ingatlanóriás, a Martinsa–Fadesa kiárusítja magyar projektjeit, a XIII. kerületi Danubio Park például már a D&B Real Estate tulajdonába került. A Duna Teraszra keresztelt beruházást a régi csapat viszi tovább, így a PR- és marketingmenedzser Balogdy Hajnalka is maradt a régi pozícióban.
Amire egy ingatlanosnak szüksége van