Keresés eredménye

találat, keresett kifejezés: lakásvásár

Óriási érdeklődés a 18. Fundamenta-Lakásvásáron

2011-03-07 16:07:00
Sikeresen zárt a március 4-6. között megrendezett 18. Fundamenta-Lakásvásár, melyen a szervezők közel tízezer látogatót regisztráltak. A válság három esztendeje alatt soha nem volt még ennyi kiállító – 130 –, ami egyértelműen pozitív trendet jelez – mondta el Borsi László, a Lakásvásár Médiacsoport elnöke. Bár még korai lenne fellendülésről beszélni, az ingatlanpiac már túl van a mélyponton – emelte ki a szakember.

Fundamenta-Lakásvásár március 4-6. között!

2011-03-03 11:06:00
Kettőség figyelhető meg kínálati szempontból a budapesti újlakás-piacon, így csak féligazság, hogy krónikusan sok eladatlan lakás bénítja a piacot, hiszen most is több mint 2.000 új lakás van épülőfélben nagyobb projekteken belül – mondta el Borsi László a Lakásvásár Média Csoport elnöke a hétvégi Fundamenta-Lakásvásár megnyitója előtt.

Vastag Csaba és Vastag Tamás a Lakásvásáron!

2011-03-02 15:18:00
Idén sem lesz hiány sztárokból Magyarország legnagyobb lakáspiaci rendezvényén, ugyanis Vastag Csaba és Vastag Tamás, az X-Faktor sztárjai is kilátogatnak a 18. Fundamenta-Lakásvásárra, a SYMA Csarnokba március 4-6. között.

NagyCsaládiHáz pályázat eredményhirdetés a Lakásvásáron

2011-03-01 17:23:00
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) a Baumit, a Bramac, a Schiedel, a Tondach és a Wienerberger építőanyag-gyártó cégek támogatásával nagycsaládoknak segít abban, hogy első igazi otthonukhoz juthassanak, vagy nagyobb, élhetőbb házat építhessenek, ingyenes építőanyagok felajánlásával. A pályázat kiírói idén két család építkezési tevékenységéhez járulnak hozzá.

130 kiállító, 100 ezer új és használt lakás a Fundamenta-Lakásvásáron

2011-03-01 13:02:00
Pénteken nyitja meg kapuit a Fundamenta-Lakásvásár immár 18. alkalommal. Magyarország legnagyobb lakáspiaci rendezvényére több mint 100 kiállító jelentkezett, a szervezők közel 10 ezer látogatót várnak.

Fundamenta-Lakásvásár március 4-től!

2011-03-01 10:17:00
Kettőség figyelhető meg kínálati szempontból a budapesti újlakás-piacon, így csak féligazság, hogy krónikusan sok eladatlan lakás bénítja a piacot, hiszen most is több mint 2.000 új lakás van épülőfélben nagyobb projekteken belül – mondta el Borsi László a Lakásvásár Média Csoport elnöke a hétvégi Fundamenta-Lakásvásár megnyitója előtt.

Lakásvásár 2010 képekben

2010-12-17 18:00:00
Idén is sikeres évet zárt Magyarország legnagyobb lakáspiaci rendezvénye a Lakásvásár. Közel 16 ezer látogató jött ki a rendezvényre, ahol a válság ellenére is sok üzlet köttetett.
Photo

Tolódik a lakáspiaci felfutása (felmérés – kínálat oldal)

2010-11-25 05:06:00
Nem lehet mondani a lakásvásári kiállítók körében végzett felmérésünk alapján, hogy a fejlesztők borúlátóbbak lennének a piac megítélését illetően, mint tavasszal, ugyanakkor a többség későbbre tette azt az időszakot, amikor végre érzékelhető növekedésnek indulhat a kereslet.
Privát tartalom

Kétszobás lakást keresek 20 millióig (felmérés – keresleti oldal)

2010-11-17 00:00:00
Felmérésünk szerint a 17. Budapesti Lakásvásáron ez volt a válasza a legtöbb látogatónak, amikor felmerült a kérdés: Milyen lakást keres? A miből kérdésre is egyértelmű a válasz: készpénz és egy kevés hitel.
Privát tartalom

Komoly érdeklődők, eladott lakások

2010-10-28 00:00:00
Kiállítói tapasztalatok szerint idén ősszel a 17. Budapesti Lakásvásár ismét jó eredményeket, lakáseladásokat hozott. Annak ellenére, hogy ősszel általában kevesebben vannak, mint tavasszal, a forgalom élénkebb volt, mint május elején. A szervezők közel 8 ezer látogatót regisztráltak. A vásárt kísérő szakmai rendezvényen az érdeklődés minden korábbinál jelentősebb volt.

Pozitív visszhangja volt a Lakásvásárnak

2010-09-27 00:00:00
A kiállítók szerint jó forgalom mellett ment le a hétvégén a 17. Budapesti Lakásvásár. Annak ellenére, hogy ősszel általában kevesebben vannak, mint tavasszal, a forgalom élénkebb volt, mint május elején. A szervezők közel 8000 látogatót regisztráltak.

Két évtizedes stabilitás jöhet a lakásépítésben

2010-09-24 00:00:00
Bencsik János otthonteremtési államtitkára a 17. Budapesti Lakásvásár megnyitója előtt „Az otthonteremtés és az építésgazdaság új programja” címmel rendezett konferencián a következő évek otthonteremtési politikáját vázolta.

Lakáspiaci összefoglaló - Nyugvópont

2010-09-24 00:00:00
Két év telt el a válság kirobbanása óta és mostmár mindenki tisztában vele, hogy a lakáspiacon nem lesz gyors visszapattanás a hirtelen esést követően.

Megnyílt a 17. Budapesti Lakásvásár

2010-09-03 00:00:00
Megnyílt több mint 100 ezer új és használt lakással Magyarország legnagyobb lakáspiaci rendezvénye a SYMA Rendezvényközpontban. A Lakásvásáron egész hétvégén át várják az érdeklődőket 100 standon a lakásépítők és értékesítők, a bankok, a kész-és passzívház építők. A vásárt Bencsik János, otthonteremtési államtitkár nyitotta meg.

Akcióban a Lakásvásár

2010-06-01 00:00:00
Május első hétvégéjén immár 16. alkalommal rendezték meg a Budapesti Lakásvásárt a SYMA Rendezvényközpont nagycsarnokában. A válság sajnos már nem számított újdonságnak Magyarország legnagyobb lakáspiaci rendezvényén, így az akciók most sem maradtak el. A 7500 látogatónak köszönhetően a fél évvel ezelőtti, őszi vásárhoz képest a tavaszi Lakásvásár ismét erősebb volt, a 140-es kiállítói szám pedig nem mérséklődött tovább. Kiváló, jó, a...

Ki vár? (felmérés - keresleti oldal)

2010-06-01 00:00:00
Az Ingatlan és Befektetés immár negyedik éve készít felmérést a látogatók és a kiállítók körében a Budapesti Lakásvásárokon. Idén májusban, a tavaszi vásáron némileg romlott a látogatói minőség, sokan inkább kivárnak és nem idén, hanem inkább egy éven belül készülnek vásárolni. Finanszírozási források tekintetében továbbra is forinthitel iránti igény erősödése figyelhető meg. A közel 7500 látogató közül ezúttal majdnem 400-an...
Privát tartalom

Élénkülés a második félévben (felmérés –kínálati oldal)

2010-06-01 00:00:00
A 16. Lakásvásár közel 140 kiállítóból kérdőíveinket több mint 50 cég küldte vissza. Elemzésünk legfontosabb üzenete, hogy hasonlóan az ősszel mért eredményekhez, idén májusban is 2010 második félévétől várja az értékesítések növekedését a válaszadók fele.

Visszatért a hagyományos kereslet (felmérés – keresleti oldal)

2009-11-06 00:00:00
Immár három éve készít összehasonlítható felméréseket az Ingatlan és Befektetés a Lakásvásáron mind a kereslet, mind a kínálat oldalán. A legutóbbi, szeptemberben megrendezett vásár legfontosabb tanulsága keresleti szempontból, hogy a piac visszatért gyökereihez. Az idén tavasszal tapasztalat befektetői roham lecsengett, egy alacsony, de biztos bázisról lehet ismét elindulni felfelé - reméljük, minél gyorsabban.
Privát tartalom

Sokat kell még várni az élénkülésre (felmérés - kínálati oldal)

2009-11-06 00:00:00
Úgy látszik, tavasszal, amikor a Lakásvásáron kiállító cégek 64 százaléka hitt abban, hogy már a jövő év első félévében növekedhet az értékesítés, a kínálati oldal túl optimistának bizonyult. Idén ősszel a megkérdezett fejlesztők és értékesítők már sokkal későbbre teszik a fellendülést.

A 15. Budapesti Lakásvásárról…

2009-11-06 00:00:00
Szeptember végén immár 15. alkalommal rendezték meg a SYMA Sport-és Rendezvényközpontban az ország legnagyobb lakáspiaci rendezvényét, melyről kiállítói és szakmai véleményeket gyűjtöttünk csokorba.

Sokan hajráztak Miskolcon

2009-06-11 00:00:00
Ötödik alkalommal érkezett májusban Miskolcra a Lakásvásár-Roadshow rendezvénysorozat. A 35 kiállító szinte mindegyike a lakástámogatások megszűnése miatt reménykedett sikeres vásárban, nem is hiába. A két nap alatt 2 800-an látogattak ki a rendezvényre, ami kiemelkedőnek számít a vidéki vásárok sorában.

Szocpol-hajrá a miskolci Lakásvásáron

2009-05-12 00:00:00
Komoly gátat szab a lakáspiac fejlődésének Miskolcon és környékén a jelenlegi pénzügyi-gazdasági helyzet. A forgalom csökkenése mellett az árak is esnek, az új lakások iránt ugyanakkor még mindig biztos a kereslet. Az állami támogatások felfüggesztése előtt a helyi forgalmazók és fejlesztők mozgalmas Lakásvásárra készülnek május 16-17-én az ITC-ben.

Israel Benyakar: Szemben a válsággal

2009-04-13 00:00:00
A GB Európa portfoliójában ötezer építés, illetve tervezés alatt lévő lakás van. Israel Benyakar ügyvezető szerint a kereslet általános csökkenése ellenére továbbra is el tudják adni a lakásokat, ugyanis a kínálat szintén nagymértékben csökken. A hosszú távra tervező befektető forintban gondolkodik, és arra számít, hogy a budapesti lakáspiac lassú, de tartós áremelkedés előtt áll, az évente átadott új lakások száma pedig radikálisan megnő.

Sokan meglepődtek a Lakásvásáron

2009-04-13 00:00:00
Annak ellenére, hogy a gazdasági válság a lakóingatlanok forgalmát is visszaveti, a 14. Budapesti Lakásvásáron szinte csak a kiállítók számának csökkenése jelezte, hogy a beruházók és az értékesítők nehéz időszak előtt állnak.

Előre kell lépni, de sok minden visszahúz

2009-04-13 00:00:00
A válság és az abból való kilábalás volt a témája a Magyar Ingatlanszövetség konferenciájának, amelyre a Lakásvásárnak is otthont adó SYMA Sport- és Rendezvénycsarnokban gyűltek össze a szakma képviselői. Szinte valamennyi felszólaló szót ejtett a megrendelés-állomány csökkenéséről, ki borúsabb, ki kevésbé pesszimista képet felvázolva. Az egyértelmű, hogy az idei évben nem reménykednek túl sok jóban az ingatlanosok.

Minden megváltozott: drágább lakást keresünk, készpénzzel fizetünk (felmérés – kereslet)

2009-04-13 00:00:00
Ahogy a korábbi években, idén márciusban is felmérést készített az Ingatlan és Befektetés a potenciális lakásvásárlók preferenciáiról a Budapesti Lakásvásáron. A korábbi években megszokott tendenciák a válság hatására teljesen új irányt vettek. A kereslet a drágább lakások felé tolódott el, a forrásoknál 30 százalék felé került a készpénzesek aránya, ugyanakkor a kialakulóban lévő új gazdasági környezetről nincs elég információjuk az...

Legjobban a szocpol szigorításától félnek

2009-04-13 00:00:00
A beruházók körében végzett felmérés szerint a legtöbb (64%) lakásépítő és értékesítő arra számít, hogy 2010 első felében újra növekedésnek indulhat a piac.

Debrecen lakáspiaca: kitartó kereslet, lassuló forgalom

2009-04-13 00:00:00
Debrecen ingatlanpiaca mind a forgalmat, mind az árakat nézve előkelő helyet foglal el az országos rangsorban. Egyelőre úgy tűnik, hogy a gazdasági válságnak még nem sikerült ellehetetlenítenie a helyi piacot. A kereslet némi kivárás után újra felpörgött, azonban a tranzakciók száma csökkent.

Bezárta kapuit az 5. Szegedi Lakásvásár

2008-12-11 00:00:00
Az ötödik Szegedi Lakásvásár időpontjának meghatározásakor sem a szervezők, sem a kiállítók nem számolhattak a kirobbant válsággal, így mindenki némi bizonytalansággal várta a rajtot. A szereplők örömmel nyugtázták, hogy a nehezebb gazdasági körülményekhez képest sok látogató volt, a megszokott kiállítók pedig megjelenésükkel reprezentálták a kiszámíthatóságot, a biztonságot.

Harmincezer látogató a Lakásvásárokon

2008-12-11 00:00:00
Ezekben a nehéz időkben is több mint 30 ezer ember fordult meg a budapesti, miskolci, debreceni és szegedi helyszíneken megrendezett Lakásvásár kiállításokon, ahol összesen négyszáznál is több lakáspiaci céggel találkozhattak. Ezzel a Lakásvásár nemcsak a „Magyarország legnagyobb lakáspiaci rendezvénye” címet, de a szakma megbecsülését is kivívta.

Szegeden újra bizakodóak a vevők

2008-11-12 00:00:00
Bíztató jelek érzékelhetőek a szegedi lakáspiacon, az ötödik alkalommal megrendezendő Lakásvásár előtti hetekben. Egyre többen tájékozódnak ugyanis az itteni ingatlanok felől, minden bizonnyal fokozott lesz tehát az érdeklődés a november 22-23-ai rendezvényen. Annál is inkább, mert megszaporodtak a készpénzes vevők, s noha a legtöbben a használt lakások között keresgélnek, az új lakások piacán is nagyjából 400-500 ajánlat közül válogathatnak az...

Lakásvásár a számok tükrében

2008-10-28 00:00:00
Immár kilencedik alkalommal készített felmérést az Ingatlan és Befektetés a budapesti Lakásvásár kiállítóinak megkérdezésével. Az évek során néhány kérdésben szinte minden alkalommal ugyanazokat a válaszokat kaptuk, ugyanakkor sok tekintetben még a legutóbbi, 2008 tavaszi felméréshez képest is nagyot változtak a kiállítói vélemények.

Bemelegítettek a közvetítők a vásárra

2008-10-16 00:00:00
A Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) értékesítési tréninget szervezett ingatlanközvetítők számára közvetlenül a 13. budapesti Lakásvásár megnyitója előtt. A megjelent közel száz(!) értékesítő a motiváció mellett szakmai munícióval is gazdagodott a nem mindennapi eseményen, ahol a következő témák kerültek terítékre: a portéka színpadra állítása; a vevők vágyainak lecsupaszítása; ingatlanos eszközgazdálkodás; modern tárgyalástechnika.

Nem volt jele a piaci pangásnak a 13. budapesti Lakásvásáron

2008-10-16 00:00:00
Szeptember 28-án bezárta kapuit a hagyományos háromnapos piaci seregszemle, a 13. Budapesti Lakásvásár. Ezúttal is sikeres volt a rendezvény: az állítólagos piaci pangás ellenére közel ugyanannyi kiállító és tíz százalékkal több látogató érkezett, mint egy évvel korábban.
Amire egy ingatlanosnak szüksége van