• 2006/12-13
Hírek
A Műpa a világ legjobbja
A Millenniumi Városközpontban lévő Művészetek Palotája nyerte az ingatlanszakma legkiemelkedőbb nemzetközi elismerését, a FIABCI Prix d'Excellence 2006. évi díját, amelyet a szakma Oscar-díjának is szoktak hívni. Az elismerést az épület fő tervezője, Zoboki Gábor vehette át a Bangkokban rendezett ünnepélyes gálán. A díjat a világ egyik legtekintélyesebb napilapja, a Wall Street Journal és a FIABCI, a több mint fél évszázados múltra visszatekintő nemzetközi ingatlanszakmai szövetség alapította. Az elismeréssel az építészeti csúcsteljesítményt, azokat a fejlesztéseket ismerik el, amelyek leginkább megfelelnek a társadalmi elvárásoknak. A zsűri a minőséget és a működtetés színvonalát veszi figyelembe, nem csupán az esztétikai, méretbeli vagy funkcionális tulajdonságok alapján hozzák meg döntésüket. A Lágymányosi híd pesti oldalánál fekvő 70 ezer négyzetméteres Művészetek Palotáját 2005. március 14-én adták át. Itt kapott helyet a Ludwig Kortárs Múzeum, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem és a kiváló akusztikával rendelkező Fesztivál Színház. A ház egyszerre 4500 látogatót képes fogadni.
Luxus lakópark a Rómain
A Prestige csoport beruházásában elkezdődött a 400 lakásos, Rómaipark lakópark építése Budapesten a III. kerületben. Az itt felépülő lakások kialakításánál fontos szempont volt a terület kertvárosi hangulatának megőrzése, annak kiterjesztése a lakópark területére, valamint a zsúfolt beépítés mellőzése a zöldfelületek javára. A 10 milliárd forintba kerülő beruházás lakásai magas műszaki színvonalat képviselnek. A fejlesztést végző csoport építi a Duna túlsó partján, a Duna Plaza és a Marina Part között a 130 luxuslakást kínáló Prestige Towers-t, amely ez év őszére készül el.
Velencei apartmanházak
Mintegy kétmilliárd forintos beruházással gyógy- és termálfürdő, szálloda és két apartmanház épül Velencén; a fürdő és a szálloda kivitelezési munkái augusztus végén, az apartmanoké jövő tavasszal kezdődnek meg, a komplexum jövő év őszére lesz kész. A velencei partszakaszon, az önkormányzat tulajdonában levő, jelenlegi Móló strand területén kap helyet az élményelemekkel kibővített termál- és gyógyfürdő, valamint a termálhotel és az apartmanok. A 63 szobás szállodához fitneszközpont, aerobikterem, szaunák, szépségfarm, valamint gyógyászati részleg tartozik majd. A gyógyvizet bevezetik a hotel fürdőszobáiba is. A fürdőben kül- és beltéri medencék kapnak majd helyet. Kialakítanak egy 25 méteres úszómedencét is, amely nemcsak a fürdővendégeket, hanem a téli hónapokban, lefedve, a tó környéki iskolások úszásoktatását is szolgálja majd. Az élményfürdőben lesz pezsgőfürdő, jacuzzi, finn, illetve infraszaunák, tepidárium is.
Korda Sándor Filmstúdió
A szakhatósági engedélyek megszerzését követően, Etyeken megkezdődött a Korda Sándor Filmstúdió építése; a hat stúdióból álló, világszínvonalú filmgyárban tavasszal már forgatócsoportok is dolgozhatnak. A jövő év elején látnak hozzá a stúdiók és a berendezések teszteléséhez, kipróbálásához, kora tavaszszal pedig már a filmkészítőket is fogadhatja a létesítmény. A filmgyár minden tekintetben a világ élvonalába tartozó, a minőségi munkát biztosító, teljes szolgáltatást nyújtó komplexumnak készül. A gigantikus méretű létesítményben hat stúdiót alakítanak ki. A legkisebb 1100, a legnagyobb 6300 négyzetméter alapterületű lesz. Az utóbbi az óceáni, tengeri környezetben játszódó, “vizes” jelenetek felvételére is alkalmas lesz. Mindegyik stúdiót klimatizálják és professzionális hangszigetelő rendszerrel szerelik fel.
Ökoközpont Kardosfán
Ökoturisztikai és konferenciaközpont épül a Zselicben, a Somogy megyei Kardosfán. A Somogyi Erdészeti Zrt. 324 millió forintos beruházása a regionális fejlesztési operatív program (ROP) 136 millió forintos támogatásával valósul meg. A Kaposvártól mintegy 25 kilométerre található Kardosfán megépülő, közel félszáz vendég elszállásolására alkalmas központ a tervek szerint konferenciáknak, továbbképzéseknek, erdei iskolának is otthont ad, egyúttal a lovasturizmus egyik központja is lehet, valamint kiindulópont a társaság tucatnyi vadászházához. A jövő év szeptemberére elkészülő új létesítménynek köszönhetően várható, hogy a turisták az eddigieknél nagyobb létszámban keresik majd fel a Zselic természetvédelmi területeit, egyúttal felfedezik a környék néprajzi, építészeti és kulturális értékeit is.
Megvalósult szécsényi terv
Megújult Szécsény történelmi belvárosa. Az egymilliárd forintos fejlesztéshez szükséges forrás kilencven százalékát – pályázat alapján – az Európai Unió PHARE programja biztosította, a fennmaradó költséget a helyi és a Nógrád Megyei Önkormányzat állta. A beruházás keretében teljesen megújult a Kubinyi Ferenc Múzeumnak otthont adó Forgách-kastély, annak 15 hektáros parkja, illetve feltárták a középkori városmagot is. A rekonstrukció során a kastély felé vezető utcákat sétálóutcává alakították át. A végvári rendszer részeként működő egykori várkastély hajdani falait vörös vonallal jelölték meg a megújult belváros díszburkolatán, és látogathatóvá tették a XVI. századi várpincét és a várkonyhát is.
Tata: eladó új bérlakások
Tatán 36 bérlakást építenek, melyeket beköltözés után néhány évvel megvásárolhatnak a bérlők; a 360 milliós beruházáshoz az önkormányzat adta a telket. Az önkormányzat az Első Magyar Bérlakásépítő Kft.-vel közös céget hoz létre a 36 piaci alapú bérlakás építésére és üzemeltetésére. A leendő bérlők a szabadpiaci árnál kedvezőbb összegért vehetik bérbe az ingatlanokat, és 3-10 éves bentlakás után előre megállapított áron vásárolhatják meg bérleményüket. Az 50 négyzetméteres, egy szoba plusz két félszobás lakásokba az önkormányzat tervei szerint jövő nyáron költözhetnek be az első bérlők. A lakások Tata Újhegy városrészében épülnek, ahol korábban már elkészült egy szociális bérlakásokból álló lakótömb.
Uniós kultúra Tiszalökön
Az Európai Unió támogatásával több mint 160 millió forintos költségből épült kulturális létesítményeket, korszerűsített művelődési házat és könyvtárat, valamint újonnan kialakított teleházat, galériát és helytörténeti kiállítótermet avattak Tiszalökön. A régi, százéves művelődési házat teljesen felújították, alkalmassá tették színházi előadások, filmvetítések és nagy létszámú rendezvények lebonyolítására. A létesítményben rendezték be a teleházat, az információs központot, ahol nyolc számítógép áll a helyiek rendelkezésére. Korszerűsítették a hatvanas években épült könyvtár épületét is, ahol jelenleg 42 ezer kötet között válogathatnak a kölcsönzők, és igénybe vehetik a modern multimédiás, számítógépes szolgáltatásokat is. A galériát és a helytörténeti kiállítótermet a könyvtárhoz tartozó egyik, ugyancsak százéves épület átalakításával hozták létre.
Kincstári ingatlanok
Két fővárosi ingatlanra és két balatoni üdülőre hirdetett pályázatot a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI). A balatonvilágosi Club Aliga üdülőkomplexum három részét kínálja eladásra, az Aliga I. nevű rész esetében pedig huszonöt éves vagyonkezelői jogra keres befektetőt a szervezet. A kiírás szerint a négy részre kizárólag egyben lehet pályázni, az értékesítendő ingatlanegyüttes és a vagyonkezelésbe megszerezhető ingatlanok összterülete 47 hektár. A területen 55 épület található, az épületek teljes alapterülete meghaladja a 30 ezer négyzetmétert. Az Aliga I-hez tartozó hajókikötő 167 férőhelyéből 124 le van kötve, további 18 férőhely engedélyezése pedig folyamatban van. Balatonfüreden ezzel egyidejűleg 12, egyenként 30 négyzetméteres üdülőegységet hirdetettek meg az APEH megbízásából. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által használt tizenegy szintes Szervita téri irodaépület a kiírás szerint műemléki környezetben, műemléki jelentőségű területen van, nyilvántartott régészeti lelőhely. A KVI által meghirdetett másik, műemléki védettség alatt álló II. kerületi, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet kezelésében álló ingatlan irányára bruttó 650 millió forint.
Konferencváros
Az ERIX Irodaház Ingatlanhasznosító Zrt. beruházásában elkészült Ferencvárosban az első iroda- és konferenciaközpont, amelynek építése 2004 második felében kezdődött. A beruházás összege meghaladta az egymilliárd forintot; Az épület alapterülete 3600 négyzetméter és négyszintes. Az irodák A kategóriásak, a konferenciaközpont 180 fő befogadására alkalmas. A kivitelező a ferencvárosi rehabilitációt végző és eddig több mint ezer lakást építő Quadrat Kft. volt. Az ERIX Irodaház Ingatlanhasznosító Zrt.-t – mint projektcéget – a magyar tulajdonban lévő Erix Biztosítási és Alkusz Kft. alapította.
Füzesgyarmat gyógyfejleszt
Mintegy másfél milliárd forintos beruházással új termál- és gyógy-idegenforgalmi központ épült ki a Békés megyei Füzesgyarmaton az elmúlt évtized alatt, de különösen az utóbbi négy évben voltak intenzív fejlesztések. Az idén már közel másfél milliárd forintos költségvetéssel rendelkező sárréti város a fejlesztésekhez elsősorban pályázati források segítségével tudott hozzálátni. A több ütemben megvalósult beruházásokat támogatta a gazdasági tárca, a Dél-alföldi és a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács is, míg az átlagosan 35-40 százalékos önrészt az önkormányzat biztosította. Az egykori Wenckheim-kastély mintegy hathektáros parkjában kialakított gyógy-idegenforgalmi komplexum egyik elemeként a Kastélyparkfürdőben több korszerű úszó- és termálmedencét építettek. A strand mellé megépült a Castrum termálkemping, amely a lakókocsival érkező és a hagyományos sátras vendégeket is ki tudja szolgálni.