Ingatlan Befektetés újság

2007/5

lakás.hu

Regisztrációk, üzlet-kötések futószalagon

Nemcsak a látogatók és kiállítók száma döntött rekordot a tavaszi budapesti Lakásvásáron, de a konkrét üzletkötések és regisztrációk kapcsán is csúcsokról számoltak be a lakásfejlesztők és -forgalmazók. Az új, városfejlesztésnek is beillő nagy projekteket keresték a legtöbben, méret szempontjából pedig a legnépszerűbbek a minimum két lakóhelyiséggel rendelkező lakások. A vételárat pedig még mindig 15 millió alatt vagy maximum 20 millióig képzeli el a legtöbb potenciális vevő.

A Lakásvásáron kiállító cégek egybehangzó véleménye szerint a rendezvény 2007-re a piac legmeghatározóbb eseményévé vált, így sok tanulsága lehet a látogatók és a komoly érdeklődők számának, valamint a vásári kereslet milyenségének.

A több mint 15 ezer látogató rekordnak számít, és a regisztrációk, foglalások, illetve óvadéki szerződések számát tekintve is megdőlt minden csúcs. A kiállító bankok és pénzügyi szolgáltatók úgyszintén kiemelkedő eredményekről számoltak be, így elmondható, hogy az év elejére jellemző optimista hangulatot tovább fokozta az új, nyolcezer négyzetméteres csarnokba költöző Lakásvásár.

A teljes kínálaton belül a legnépszerűbbnek azok a komplex beruházások bizonyultak, amelyek szakmai előkészítése és marketingje igen magas színvonalat ért el. A potenciális vevők, úgy látszik, nagyra értékelik, hogy új otthon mellett egy új környezetbe is költözhetnek, és egyáltalán nem rettennek meg a sok esetben jóval későbbi teljes projektátadás tényétől.

Illy Gusztáv, a piacon eddig legtöbb új lakást építő AL Holding Zrt. értékesítési igazgatója szerint a Lakásvásáron folytatódott a nagyobb lakások iránti kereslet növekedése. Tapasztalataik ugyanakkor azt mutatják, hogy a konkrét döntés meghozatalához több időre van szükségük az ügyfeleknek, hiszen bőséges a választék. Az AL Holding az Egressy út melletti Mandala Kert elnevezésű beruházásának utolsó lakásait és az új, Dagály strandnál lévő projektjének első ütemét hozta ki a vásárra. A Metropolitan projekt első ütemének 280 lakásából már hatvanat sikerült értékesíteni, és a Lakásvásárra is nagy számban jöttek ki komoly érdeklődők. Itt az árak 300 ezer forint felett kezdődnek és 410 ezernél állnak meg, az első ütemet 2008 nyarán, a teljes fejlesztést 2010 II. negyedévében adják át.

A Károlyi István Városközpont, vagyis Újpest új központjaként reklámozott projekt is nagy sikert aratott a vásáron. Járosi Tamás, a beruházó Reality Kft. ügyvezetője nem kertelt, hiszen mint elmondta, ők értékesíteni jöttek a jubileumi rendezvényre, és be is jöttek számításaik! Már a Lakásvásár zárása előtt közel 30 óvadéki szerződést sikerült megkötniük, ami óriási eredmény. A Váci út mellett található négyhektáros fejlesztésen belül egyszerre több épület lakásainak kezdték meg az értékesítését. Itt egyébként már 300 ezer forintos ár alatt is akad új lakás négyzetméterenként.

Aradi Ferenc, az Autóker Holding Zrt. értékesítési igazgatója szerint a vásár azt hozta, amit már évek óta megszokhattak a kiállítók, ugyanakkor nagy változás, hogy az új csarnok az előzőeknél is színvonalasabb környezetet biztosított. A komoly érdeklődők számából az Autókernél több mint tíz lakás értékesítésére biztosan számítanak. Legnépszerűbb projektjük a már jól ismert Marina Part, illetve a Szinyei Merse utcai társasház, ahol már csak néhány lakás vár első tulajdonosára. A nyáron elkészülő Gozsdu Udvar iránt, mivel prémium kategóriás fejlesztésről van szó, érthetően kevesebben érdeklődtek, de mint az értékesítési igazgató elmondta, erre már korábbi vásári tapasztalataik alapján is számítottak.

Direkt a Lakásvásárra nyitották meg a XI. kerületben épülő Sasad Liget második ütemét. Böröck Szabolcs, a Biggeorge’s- NV üzletágvezetője külön kiemelte, hogy mindenféle akció és ajándék nélkül is 86 komoly érdeklődőt regisztráltak, melyekből minimum 15 ügyletre mindenképp lehet számítani. A több kisebb épületből álló Sasad Liget első ütemének már 63 százalékát sikerült értékesíteniük és hasonlóan jó eredményeket várnak a második ütem, átlagban 417 ezer forintért kínált lakásaitól is.

Most februárban – az itt leírtakhoz hozzáadva a többi fejlesztő, illetve forgalmazó konkrét üzletkötéseit – a Lakásvásáron nagyságrendileg száz új lakást biztosan sikerült értékesíteni, a vásár utáni üzletkötések száma pedig ezt az értéket is jóval meghaladja a korábbi tapasztalatok alapján.

A használt “szekcióban” szintén kiugróan sok regisztrációs nyomtatványt sikerült felvenniük az ingatlanközvetítőknek, akik többsége eléggé borúsnak látta az évkezdetet. Beák Attila, a Beák és Társa Ingatlaniroda vezetője szerint a vásár a használt lakóingatlan szegmens számára idén egy minden eddigieket felülmúló kitörési pont volt. Az egyik legrégebben piacon lévő cég például több mint 160 komoly érdeklődőt regisztrált, sőt két új balatoni apartmant is sikerült értékesíteniük.

Általánosságban elmondható, hogy használt lakások forgalma csak a jobb környékeken kielégítő, miközben rendkívül fontos az adott épületen belüli jó elhelyezkedés is.

A jubileumi Lakásvásáron tapasztalt, sokak által nem várt intenzitású kereslet arra enged következtetni, hogy 2007 első félévében nem várható drasztikus visszaesés a budapesti lakáspiacon 2006-hoz képest. A második félévet ugyanakkor Valkó Dávid, az Otthon Centrum elemzője az ingatlanadó bevezetésének pontos részleteitől teszi függővé.

Fontos, hogy a februári Lakásvásár még soha nem tapasztalt sikere nem feltétlenül jelenti azt, hogy a piac újra csúcsokat fog dönteni idén. A rendezvény ugyanis évről évre egyre inkább koncentrálja a potenciális vásárlókat, tehát folyamatosan növekszik azoknak a száma, akik ahelyett, hogy külön-külön felkeresnék az ingatlanirodákat és projekteket, inkább tavasszal vagy ősszel elmennek a Lakásvásárra, hogy egyszeri nekifutásra megismerkedjenek a teljes piaccal. Persze adódik a kérdés: a megszorítások nem fogják éreztetni hatásukat a lakóingatlanok piacán?

Illy Gusztáv, az AL Holding értékesítési vezetője úgy véli, hogy a csökkenő reálkeresetek a vártnál lassabban fognak begyűrűzni a piacra. Mindeközben az úgynevezett kényszerű költözések, amelyek az eladások nagy százalékát generálják, nem fognak csökkenni – mondta több szakember is.

Halasy Tamás, az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. marketingigazgatója a kereslet vásárlóerejével kapcsolatban kiemelte, az általuk is kínált hitelek sok vásárlónak megkönnyítik a döntést. Ilyen termékek elsősorban az önerő nélkül vagy rendkívül alacsony önerővel kínált devizaalapú jelzáloghitelek és a halasztott tőkefizetéses konstrukciók.

Az Ingatlan és Befektetés által készített látogatói és kiállítói kérdőíveket következő lapszámunkban értékeljük ki.

Dombi Ágoston

MEGROHAMOZTÁK A KÉSZHÁZASOKAT

Óriási érdeklődés övezte a jubileumi 10. Lakásvásárral együtt megrendezett 5. Készházvásárt. A MAKÉSZ védjeggyel rendelkező kiállítók arról számoltak be, hogy forgalmuk évek óta folyamatosan növekszik ugyan, de ekkora rohamra ők sem számítottak. Miért jobb a készház, milyen gyorsan készül el és mennyibe kerül? Ezek voltak a legáltalánosabb kérdések.

Sok látogató számára meglepetést okozott, hogy 100 ezer új és használt lakás mellett családi házak közül is lehetett válogatni a tavaszi budapesti Lakásvásáron. Kárpáti József, az ÉVOSZ könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke szerint ezzel együtt nagy számban voltak olyan érdeklődők is, akik direkt a készházasok termékeire voltak kíváncsiak, így a vásár nagyon jó alkalmat kínált arra, hogy a 15 gyártó találkozzon potenciális vevőivel. Kárpáti József kiemelte, a jövőben az energiafelhasználás szerint is fognak lakást választani vagy házat építeni maguknak az emberek, az utóbbi kategóriában pedig a készházak verhetetlenek.

Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy például a Lakásvásáron több cég is ajándékként kínált vízmelegítő napkollektorokat, akkor érthető a készházas standok népszerűsége. A megkérdezett szakemberek szerint egy-egy ilyen egyszerűbbnek és olcsóbbnak mondható napkollektor akár a vízmelegítéshez szükséges energia száz százalékát is fedezi egy napsütésese napon, így – még ha nem is kapjuk meg ajándékként – érdemes felszereltetni.

Az árakról általánosságban elmondható, hogy pince és alapzat nélkül valamivel 200 ezer forint alatt kijön egy kulcsrakész négyzetméter, sőt ha valaki kalákában akarja a burkolást vagy a festést elvégezni, akkor pár tízezer forintot még spórolhat is.

Ha a megrendelő kész koncepcióval rendelkezik leendő házát illetően, akkor a szerződés aláírását követő fél éven belül már költözhet is. A legtöbb cég az alapozást és a pinceépítést is vállalja, így válik teljes körűvé a szolgáltatás.

A készházakkal kapcsolatban sarkalatos kérdés, hogy a bankok és biztosítók ugyanúgy veszik-e számításba őket, mint a hagyományos téglaházakat. Kárpáti József ezzel kapcsolatban elmondta, vannak már bankok, amelyek nem tesznek különbséget a két típus között, de csak abban az esetben, ha a gyártó rendelkezik MAKÉSZ védjeggyel és ÉMI-engedéllyel is. A könnyűszerkezet-építő tagozat elnöke szerint ez mind a biztosítók, mind a bankok esetében általános gyakorlattá válik pár éven belül.

A kiállítók egyébként két-három éven belül hirtelen felfutást várnak a készházpiactól, ugyanis ekkor már lesz annyi elégedett ügyfél, hogy a megbízhatóság és értékállósság ne legyen kérdés többé a gyártósoron készült házakkal kapcsolatban.

 

Vissza a lap tetejére
Vissza az újságlistához

 Mennyit ér a használt lakásom?
(Ingatlan értékbecslő játék)
Alapvető szabály, hogy helyszíni szemle nélkül tilos értékbecslést készíteni.
Éppen ezért online értékbecslésünk - noha valós adatbázisra épül - csak mint egyfajta játék áll olvasóink rendelkezésére.
Felhívjuk tehát szíves figyelmüket, hogy az INGATLANBEFEKTETES.HU ingatlanportál azt itt kapott értékekért, azok üzleti tárgyalásokon való felhasználásáért nem vállal semmiféle felelősséget.
Online értékbecslést csak budapesti használt lakásokra lehet készíteni.
JÓ JÁTÉKOT!
Kerület: 
Utca/tér: 
Alapterület (m2): 
Emelet: 
Szobák száma: 
Lakás állapota: 
Erkély, lodzsa: 
Környezet: 
K E R E S Ő