6,300 nm raktár és irodaterület bérletére írt alá szerződést a napokban a Benteler Distribution Hungary Kft. és az ABLON cégcsoportba tartozó New Sites Kft. A szerződés értelmében a Benteler Distribution hosszútávú bérlője lesz az Airport City Logisztikai Park H épületének. Ezzel a tranzakcióval megkezdődik a park harmadik fázisának fejlesztése. Az épületet a tervek szerint 2012 decemberében adják át az Ablon Group dél-pesti logisztikai bázisán.
Az immár évek óta nyereségesen működő péri repülőtér személy- és teherforgalma a válság éveiben is jelentősen nőtt. A fejlesztések elkerülhetetlenek, hiszen csupán az Audi a korábbi 18 helyett − február elejétől − már 26 járatot közlekedtet hetente.
Az év végén írták alá a V0-s, a Budapestet délről elkerülő vasúti körgyűrű megvalósíthatósági tanulmányának tervezési szerződését. A projekt valamilyen formában történő megvalósítása elengedhetetlen a magyarországi vasúti áruszállítás versenyképességének fenntartásához, ugyanis északon és délen is rövidesen megkerülhetik a vasútvonalak Magyarországot.
Összességében 2011-ben – a lanyhuló belföldi kereslet következtében – a kereskedelmi szálláshelyek enyhe visszaesést regisztráltak. Decemberben ugyanakkor folytatódott a vendégforgalom kedvező trendje. Az év során a – előzetes adatok szerint – a külföldi vendégek közel 10 millió vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, számuk 6, az éjszakáké pedig 3%-kal nőtt 2010-hez képest. Tavaly a belföldi vendégek 9 és fél millió vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. A vendégek száma 2, az éjszakáké 4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A Balatonon kívül a Dél-Dunántúl, az Észak-Alföld, továbbá a Tiszatavi turisztikai régióban csökkent a vendégforgalom, másutt nőtt.
Megújult a csaknem nyolc évszázados múltra visszatekintő boldogkői vár több része, az Új Széchenyi Terv keretein belül uniós támogatásból megvalósult projekt elsődleges célja a műemlék vonzerejének és a nyújtott szolgáltatások számának jelentős növelése - a csaknem 150 millió forintba került beruházást szombaton adták át.
Kikapcsolódást nyújtó wellness, fittnes részleggel és konferencia központtal bővül a zalaegerszegi Arany Bárány Szálloda; a 260 millió forintos beruházás az Új Széchenyi Terv (Nyugat-Dunántúli Operatív Program) keretében, 50 százalékos európai uniós támogatással valósul meg - tájékoztatta Varga Csaba, a szálloda igazgatója az MTI-t.